Friss hírek

Esemény

Nagy sikerrel zárult az idei Bartók Tavasz

Nagy sikerrel zárult az idei Bartók Tavasz

Eseményfigyelő 23-05-02 509

Műfajok sokasága, ősbemutatók és magyarországi premierek, valamint telt házas, ovációval kísért produkciók sora fémjelzi az idei Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek 17 napját.

 

Áprilisban számos budapesti helyszínen élhették át az érdeklődők a fesztiválhangulatot. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Müpa által szervezett Bartók Tavasz – immár ismerős és sokak által várt programsorozatként – idén is széles közönséget tudott megmozgatni, a visszajelzések pedig arra ösztönöznek minket, hogy jövőre még magasabb színvonalon folytassuk a bartóki szellemiséget továbbörökítő munkát, és juttassuk el a közönséghez a hazai és nemzetközi művészeti élet legjobbjainak produkcióit” – mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. A közönség az eseménysorozat ősbemutatói között élvezhette Eredics Benjamin tánczenéjét, Gyöngyösi Levente oratorikus művét, Nik Bärtsch darabjait, vagy épp Csengery Dániel Holle anyó című gyerekoperáját. A Bartók Tavasz magyarországi premierjeinek sorát gazdagította Sara Baras táncelőadása vagy Thierry Escaich zongoraversenye, míg Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertjén a jelenlévők Gottfried Heinrich Stölzel évszázadokig előadatlan passióját hallhatták. „A kifejezetten a fesztiválra megálmodott produkciók létrehozása mellett fontos missziónk, hogy olyan bemutatóknak is helyet biztosítsunk, amelyek hosszú távon is számot tarthatnak a közönség érdeklődésére. Csengery Dániel gyerekoperája a jövőben a Müpa repertoárját gazdagítja, Eredics Benjamin Végvárak, vitézek című alkotását pedig a Liszt Ünnep keretében tánccal kiegészülve mutatjuk majd be” – mondta el Szomolányi Janina, a Müpa fesztiváljainak operatív igazgatója.

gulacs

A szervezők alapvető célkitűzése az is, hogy külföldi és hazai művészek koprodukcióinak adjon teret; Baráti Kristóf a Philharmonia Orchestra hangversenyének szólistájaként lépett színpadra, de e szellemben adott közös, Ligeti György munkássága előtt tisztelgő koncertet Eötvös Péter vezényletével a Klangforum Wien, Kelemen Barnabás, Fenyő László és Fejérvári Zoltán is. A régió legjelentősebb világzenei szemléje, a Budapest Ritmo konferenciaprogramja és filmvetítései mellett ezúttal is számos műfajban és stílusban kínált kikapcsolódási lehetőséget négy napon át, a könnyűzene rajongóit pedig Damien Rice és az EELS fellépése kápráztatta el. A fesztivál keretében megnyílt kiállítások közül a magyar képzőművészet két festőikonja, Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar tárlatai még látogathatók.

bartava2

Több programot, így a fesztivál első koncertjét adó Cseh Filharmonikus Zenekar és az ötvenéves jubileumát ünneplő Muzsikás együttes mellett a tradicionális zar zenét játszó Mazaher fellépését élő közvetítés formájában is élvezhették a fesztivál felületein a rajongók. Idén is megjelent a Bartók Tavasz magazinja, amelyet magyarul és angolul, print és online formában is olvashat a közönség. A fesztivál blogja a kulisszák mögé (is) elkalauzolja az érdeklődőket, a Fesztiválhíradó adásai és az eseménysorozat egyéb backstage-tartalmakat kínáló videói pedig a Facebook mellett a Youtube-on is visszanézhetőek a következő fesztiválig.

| Forrás és fotó: Bartók Tavasz

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026