Friss hírek

Esemény

Megvan a jövő évi V4 Kerékpárverseny időpontja

Megvan a jövő évi V4 Kerékpárverseny időpontja

Eseményfigyelő 22-10-03 586

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a szeptember végi wollongongi világbajnokságot követően publikálta a 2023-as évre vonatkozó előzetes versenynaptárát, amelyben természetesen hazánk legrangosabb egynapos országúti viadala, a Visegrád 4 Kerékpárverseny valamint az ifjúsági világkupa is helyet kapott.

A Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös nemzetközi országúti kerékpárverseny sorozata, a Visegrád 4 Kerékpárverseny 2023. július 8-án hazánkban indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a lengyel, valamint a záró, cseh futamra július 22-én és 23-án kerül majd sor.

A magyar viadal útvonala a tervek szerint nem változik, a korábbi években megszokottaknak megfelelően ezúttal is Budapestről rajtol, és Pannonhalmán ér véget.

A megmérettetés hazánk legmagasabb besorolású egynapos férfi profi versenye.

Természetesen a főszervező Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület 2023-ban is megrendezi a Nemzetek Kupája ifjúsági világkupa futamot, amely jelen állás szerint a kilencfordulós sorozat utolsó állomása lesz augusztus 16. és 18. között.

A Nemzetek Kupája egynapos és többnapos versenyeket is tartogat, Magyarországon egy háromnapos megmérettetésre kerül sor. A viadalok között olyan események is megtalálhatók, mint a legendás utánpótlás klasszikus Párizs-Roubaix, vagy éppen az egyik legfelkapottabb ifjúsági többnapos, a cseh Junior Békeverseny.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik