Friss hírek

Esemény

Kortárs szobrászok alkotásai láthatók a Műcsarnok új tárlatán

Kortárs szobrászok alkotásai láthatók a Műcsarnok új tárlatán

Eseményfigyelő 1118

Hat kortárs szobrász alkotásai láthatók a csütörtök este megnyíló, Súlypontok - A megjelenítés határai a kortárs szobrászatban című tárlaton a Műcsarnokban, melyen többek között organikus anyagokból és műanyagból készült alkotásokat, kisplasztikákat és installációkat is láthatnak az érdeklődők.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a csütörtöki sajtóbejáráson kiemelte, hogy immár hatodik alkalommal rendezik meg az "egy terem - egy művész - egy kurátor" típusú kiállítást az intézményben, azonban ez az első alkalom, hogy azonos műfaj szerint választották ki az alkotókat. A tárlat rendező elve ezúttal a szobrászat lett.

Az eseményen kiosztott kiadvány szerint a kiállítás nem mutat keresztmeszetet – hiszen hat művész munkái nem adhatnak teljes szakmai áttekintést –, a kiválasztott alkotók azonban sok olyan tematikus és technikai megoldást alkalmaznak, melyek jellemzők a kortárs szobrászat törekvéseire.

A sorozat eredeti koncepciójához hűen a kiállító művészek most is az újonnan készített, vagy a hely adottságaihoz installatív módon hozzáigazított műveiket láthatják az érdeklődők. A tárlaton hangsúlyos az emberi test reprezentációja.

Farkas-Pap Éva kiállított kisméretű plasztikái változatos, modern anyagokból, többek között betonból, porcelánból, Lego-darabokból készültek, melyek megjelenítik többek között a játék és az emlékek hatását a felnőttkorra. Gálhidy Péter alkotásainak legfőbb inspirációs forrása a természet, a tárlaton szobrai és kisplasztikái is láthatók. A kiállításon megtekinthetők Majoros Áron Zsolt egész alakos acélszobrai is.

A kezdetben nonfiguratív, geometrikus, szakrális jelentésekben gazdag munkákat készítő Menasági Péter szobrász a mostani kiállításon figuratív alkotásokat mutat be, melyen korábbi köztéri alkotásainak, többek között a 2004-ben a Rózsadombon felállított Mansfeld Péter szobor tapasztalatai jelennek meg. A Melankólia című sorozatában mind a három helyspecifikus munka egy-egy Pilinszky idézetet kapott.

Polgár Botond kiállított szobrai testidézetek, létező festmények, szobrok egy-egy kimetszett részlete, jellegükből fakadóan torzók, melyek az emberi lét végességével való szembenézésről és a nyomhagyás szándékáról szólnak. Az örmény származású, az 1990-es évek óta Magyarországon élő Yengibarian Mamikon kiállított alkotásainak anyaghasználatában az ólom és a viasz is megtalálható, a tárlaton kiállított műveiben gyakran megjelennek a keresztény szimbólumok.

A kiállítás június 25-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta