Friss hírek

Esemény

Kálmánnal is találkozhatunk a kazuárok világnapján Debrecenben

Kálmánnal is találkozhatunk a kazuárok világnapján Debrecenben

Eseményfigyelő 22-09-28 639

Ünnepi látványetetéssel, szakvezetéssel és tematikus foglalkozással is várják az érdeklődőket szombaton a debreceni állatkertben.

2014 óta minden év szeptember 26-án tartják a Kazuárok Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet e különleges, már-már őshüllőkre emlékeztető futómadarak nélkülözhetetlen ökológiai szerepére és az őket fenyegető veszélyekre – írta közösségi oldalán a debreceni állatkert.

A Délkelet-Ázsia szigetvilágának és Ausztrália északkeleti részének trópusi esőerdőiben őshonos három kazuárfaj az otthonukat adó ökoszisztémák egyik alappillérét képezi, mivel az általuk elfogyasztott gyümölcsök magjait elszórva segítik a növényzet fennmaradását. Több mint 70 fafaj termését például méreténél fogva csak a kazuárok képesek elfogyasztani és terjeszteni.

A debrecenin kívül csak két magyar állatkertben megtalálható sisakos kazuár (Casuarius casuarius) Földünk második legnehezebb, harmadik legmagasabb és kétségtelenül egyik legveszélyesebb madara.

Bár alapvetően tart az embertől, igen ingerlékeny, erős lábával és tőrszerű karmaival pedig súlyos sérüléseket okozhat. Mivel a vadonban az ipari és mezőgazdasági tevékenység miatti élőhelyvesztés, a betelepített és elvadult háziállatok, illetve a közúti balesetek egyaránt veszélyeztetik, a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Ausztráliában fokozottan fenyegetettnek számít, mivel szűkülő élőhelyén mára alig 4000 egyede maradt.

A debreceni intézményben 2001 óta találkozhatnak a látogatók sisakos kazuárral, jelenlegi egyedük, Kálmán pedig 2020 januárja óta a park lakója az Európai Törzskönyvi Program (EAZA ESB) keretében. „Reményeink szerint a közeljövőben megfelelő párt kaphat, és végre tenyészeti sikereket is elérhetünk e különleges fajjal” – írták a posztban.

A jeles nap alkalmából a hétvégén tematikus programokkal várják a látogatókat a Nagyerdei Kultúrparkban: lesz ünnepi látványetetés, szakvezetés és tematikus foglalkozás is.

Részletes program:

14:00 Kálmán látványetetése
14:15-15:00 Szakvezetés (a kazuárkifutótól indul)
15:00-16:00 Futómadarak testközelből: reliktumokkal szemléltetett tematikus foglalkozás (a kazuárkifutó melletti pihenőhelyen)

| Forrás: dehir.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó