Friss hírek

Esemény

Jubilál a PanyolaFeszt

Jubilál a PanyolaFeszt

Eseményfigyelő 21-07-06 810

Idén ünnepli 15 éves születésnapját a PanyolaFeszt. A Magyar Fesztivál Szövetség által minősített rendezvényen idén a zenéé, a táncé, a színházé lesz a főszerep 2021. augusztus 6. és 8. között.

Fergeteges hangulatot kínálnak a nagyszínpadon a Bohemian Betyars, Dánielfy Gergő és az Utazók, Pankastic!, Szeder és még sokan mások.

Idei újdonság, hogy megnyílik a Folkporta a Széles Gyula Kiállító és Kézművesház udvarán, ahol folyamatosan néptánc-, népzenecsoportok várják a hagyományokat kedvelő vendégeket – olvasható a fesztivál sajtóanyagában.

Fellép a Bordó Sárkány, Csipkés Zenekar, Hajdú Táncegyüttes... közben szatmári ízeket kóstolhatnak táncház és népzene kíséretében.

A porták újra kinyílnak és változatos programokkal várják a fesztiválozókat, többek között színházi csemegével.

Csákányi Eszter: Akit az istenek szeretnek című élő koncertje, magáról és a női lélek megannyi arcáról mesél, a Déryné Program Cseh Tamás Estjével ígér értékes perceket a kultúra kedvelőinek. A Pulyasarok ebben az esztendőben is hatalmas kavalkáddal, sok-sok élménnyel várja a gyermekeket.

A Csupa-Csoda Interaktív Játékpark, a Magyar Hagyományőrző Faművesek gazdag kiállításai, foglalkoztatói, a kovácsmester bemutatói, illetve egyéb kézműves foglalkozás szórakoztatja és köti le a picik figyelmét.

Továbbá feledhetetlen perceket ad a jól ismert Vojtina Bábszínház és a Tintaló Társulás előadásai.

Ebben az évben a környezetvédelem fontos szerepet kap, megjelenik a Repohár használata, amely remek környezetbarát eszköz is egyben. Valamint a PET Kupa a fesztivállal szintén egy időben kezdi el a Tisza-menti folyómedrek tisztítását.

Panyola már jó pár éve fontos állomása ennek a közösségeket egybe kovácsoló civil kezdeményezésnek, ahol a sport kedvelői kerékpártúrán fedezhetik ismét a vidék nevezetességeit, de újra lesz Palaj-party a Tiszán, s a portaprogramok, kiállítások, kézművesek utcája mellett, panyolai pálinkakóstoló és főzdelátogatás, valamint a hagyományos szatmári ételek is színesítik az izgalmas kulturális rendezvényt.

Bővebb információ a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán.

| Forrás: turizmus.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.