Friss hírek

Esemény

Jövő év júliusában Budapesten is fellép a Depeche Mode

Jövő év júliusában Budapesten is fellép a Depeche Mode

Eseményfigyelő 22-10-05 849

Öt év után újra turnéra indul jövőre a Depeche Mode. A 42 éve működő, kultikus brit zenekar a Memento Mori című világkörüli koncertsorozat keretében 2023. július 28-án a Puskás Arénában lép fel.

A Memento Mori turné a Depeche Mode azonos című, tizenötödik stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul, immár az idén májusban elhunyt alapító tag, Andrew Fletcher nélkül.

A Rock & Roll Hírességek Csarnokába 2020-ban beválasztott együttes koncertsorozata észak-amerikai koncertekkel kezdődik, fellép többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a chicagói United Centerben, a Los Angeles-i Kia Forumban és a torontói Scotiabank Arénában.

A Depeche Mode 2023. május 16-án kezdi meg európai stadionturnéját, amelyben olyan rangos helyszínek szerepelnek, mint a párizsi Stade de France, a berlini Olimpiai Stadion, a milánói San Siro Stadion és a londoni Twickenham Stadion.

"Az új lemezen a világjárvány korai szakaszában kezdtünk el dolgozni, a témákat közvetlenül az aktuális időszak ihlette. Fletch halála után úgy döntöttünk, folytatjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy ő is ezt akarta volna, és ez valóban plusz jelentést adott a projektnek" - idézte Martin Gore-t, a zenekar multiinstrumentalista vezetőjét a közlemény.

A Memento Mori a Depeche Mode 19. turnéja lesz, és több mint öt év szünet után térnek vele vissza. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017-2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéjuk, a csapat 130 fellépésen összesen több mint 3 millió rajongó előtt játszott Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.

A Memento Mori című lemez a 2017-es, a kritikusok által is jól fogadott Spiritet követi a sorban. Utóbbi tizenegy országban volt listavezető, és több mint húsz másikban a Top 5-ben szerepelt. A Memento Mori 2023 tavaszán a Columbia Records/Sony Music gondozásában jelenik meg.

A mintegy 35 milliós rajongótáborral rendelkező zenekar eddigi stúdióalbumai több mint húsz ország slágerlistáján jutottak a Top 10-be.

Több mint 100 millió eladott albummal a Depeche Mode minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenekara.

A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon (akkor a fővárosi Volán-pályán léptek fel), legutóbb 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon játszottak hazánkban. Utóbbi a brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje volt a korábbi stadion- és arénafellépések után.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik