Friss hírek

Esemény

Japánkertet adtak át Gyulán

Japánkertet adtak át Gyulán

Eseményfigyelő 21-09-24 686

Átadták szerdán a gyulai könyvtár udvarán kialakított japánkertet. Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete a két országot összekötő kapocsnak nevezte a gyulai civil szervezet által létrehozott közösségi teret.

A nagykövet a rendezvényen elmondta, hogy Japánban nagy hagyománya van a japánkert kialakításának, már időszámításunk előttről is van róla feljegyzés. Bár minden kert más, nélkülözhetetlen eleme a víz, a hidak, a dombok, azaz a természet megjelenése. Itt a vizet kavicsok szimbolizálják, amely így túlmutat a természet reprodukcióján - mondta.

A gyulai japánkertet a Japánkert Barátok Köre Egyesület álmodta meg, uniós pályázaton csaknem 20 millió forintot nyertek el rá. A kertet - amely Bartóki László elnök reményei szerint közösségi és rekreációs tér lesz - a gyulai könyvtár hátsó udvarában alakították ki.

A kertbe - Dani Zoltán japánkert szakértő tervei alapján - az úgynevezett torii kapun lehet belépni, szürke kavicsos úton lehet körbejárni, amely mentén kőpadokat helyeztek el és kőlámpásokat telepítettek.

A jelenleg zárt helyen lévő kertet a könyvtár nyitva tartási idején túl is látogathatóvá teszik egy oldalsó és egy hátsó kapu megnyitásával - közölte Dézsi János intézményigazgató.

Görgényi Ernő polgármester az átadó ünnepségen emlékeztetett, Gyulán aktív civil szervezetek vannak, akikkel közösen sikerült felújítani az úgynevezett civil házat; a gyulai németek kulturális és közösségi épületét, a Máriás-házat; a régi kismozi helyén fogyatékkal élő személyek sportolási lehetőségét segítő bowlingpályát alakítottak ki.

Ugyanott hamarosan amatőr zenekarok számára stúdiót és próbatermeket rendeznek be. Emellett a Magyar Napfizikai Alapítvány napkutató obszervatóriumot hoz létre a városban, amely a hazai csillagászati tudományos élet egyik központja, továbbá egyetemi hallgatók gyakorlati képzőhelye lesz - mondta a városvezető.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó