Friss hírek

Esemény

Indul az ingyenes Kékfrankos Expressz a Soproni borvidéken

Indul az ingyenes Kékfrankos Expressz a Soproni borvidéken

Eseményfigyelő 22-09-02 604

Hosszú évek után újjáéled Sopronban a Kékfrankos Expressz, amelyre felülve egyetlen délután három borászat három nedűje is megkóstolható.

„A borkóstolás lényege az élmény" – fogalmazta meg lapunknak a most szeptemberben induló és Kékfrankos Expressz nevet viselő pincejáró borkóstolós program lényegét Taschner Tamás, „Sopron idegenvezetője", a túrák házigazdája.

„Az élmény pedig azt jelenti, hogy a vendég kóstolás közben izgalmas helyi történeteket hall, megismeri a borvidéket, ugyanakkor ennek része természetesen magának a borásznak a személyisége is, és nem utolsó sorban bele tartozik a kapott gasztronómiai élmény" – magyarázta.

A Kékfrankos Expressz egyébként egy traktor vontatta utánfutó, amelyen egyszerre 20 személy tud kényelmesen elhelyezkedni.

16 alkalommal lehet részt venni a pincetúrákon, amelyek közül az első szeptember 4-én indul, az utolsó pedig október 23-án lesz. A buszok a megadott napokon 16 órakor indulnak a Paprétről.

Minden bortúra során három pincészetet látogatnak meg és minden helyszínen háromféle bort, valamint térségi gasztrotermékeket kóstolnak meg a vendégek.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információ és regisztráció a visitsopron.com portálon.

Taschner Tamás elmondta, az ingyenesség oka, hogy nyertek egy pályázatot, és ebből finanszírozzák a szeptemberi és októberi borkóstolásokat. Azt is hozzátette, hogy a borászatok is pályáztak felújítási forrásokra, így „most remek, színvonalas helyek lettek".

Mivel Sopronban nincs egyetlen hagyományos pincesor, a borászatok pedig messze is vannak egymástól,

a Kékfrankos Expressz kényelmes módja a pincészetek felfedezésének. Ráadásul így nem kell senkinek autót vezetni, sem időpontot egyeztetni a borászatokkal.

„Kézen fogjuk a vendéget és a helyszínre visszük, az idegenvezetőnek köszönhetően pedig átfogó képet kapnak a borvidékről, pincészetekről, ezek múltjáról, történetéről" – tette hozzá a program házigazdája.

A Soproni borvidéket „különc borvidéknek" is nevezik pont azért, mert a hajdani szőlősgazdák nem a szőlőhegyekbe építették a pincéket, hanem a városba, a házaikhoz. A 19. századtól pedig a poncichterek, a német ajkú gazdák messze földön híressé tették a soproni bort. A legismertebb és legnagyobb területen termesztett soproni szőlőfajta a kékfrankos.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték