Friss hírek

Esemény

ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye

ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye

Eseményfigyelő 22-07-14 1945

A kilencszeres világbajnok, ifj. Fekete László főszervezésével került megrendezésre múlt hétvégén a Tiszta Erős Emberek nemzetközi csapatversenye Oroszlón. Az erősemberek mások mellett kőgolyó emeléssel, traktorgumi forgatással és kamionhúzással mérték össze az erejüket. A nyertes ezúttal egy szlovák páros: Uvacek Patrik és Ladislav Lichy lettek.

Múlt szombaton minden bizonnyal Oroszlón volt a legnagyobb az egy főre eső erős emberek aránya. Magyarországról, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek a versenyzők, hét csapat mérte össze az erejét: traktorgumi forgatásban, 24 tonnás kamion húzásában 20 méteren keresztül, kőgolyó emelésben, súlycipelésben, vagy épp több száz kilós koffercipelésben.

tisztaeros2

A verseny végig kiélezett volt, nagy csatát vívott egymással az Uvacek Patrik -Ladislav Lichy szlovák és a Krucsai Róbert - Szegi Attila magyar páros. Végül a szlovák erősemberek diadalmaskodtak.

„A célom ezeknek a versenyeknek a megrendezésével az, hogy a fiatalok ne forduljanak a szerek felé, hanem dopping nélkül, tisztán tudják megmutatni az erejüket. Sajnos rajtunk kívül senki nem szervez tiszta versenyt az országban. Az általunk – édesapám és általam – szervezett megmérettetéseken doppingtesztet végeznek minden alkalommal, ezzel is bizonyítva a tiszta versengést” – mondta ifj. Fekete László főszervező, majd hozzátette: szerencsére egyre több fiatal kap kedvet a natúr erősember sporthoz.

tisztaeros3

A főszervező arról is beszélt, hogy kilencszeres világbajnokként jelenleg a célja leginkább minél több színvonalas verseny szervezése. Szerencsére ezekből nincs is hiány: legközelebb augusztus 13-án az erdélyi csíkszentsimonon, a Tiltott Fesztivál keretein belül mérik össze erejüket a Tiszta Erős Emberek.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.