Friss hírek

Esemény

Idén is vödörrel locsolkodnak a Hollókői Húsvéti Fesztiválon

Idén is vödörrel locsolkodnak a Hollókői Húsvéti Fesztiválon

Eseményfigyelő 23-03-29 677

Az immár négynapos Hollókői Húsvéti Fesztiválon folklórprogram, palóc gasztronómia, népszokások az elmaradhatatlan locsolkodással, koncertek, családi és gyermekprogramok nyújtanak élményeket a vendégeknek. Április 7 és 10. közt folyamatos program várja a Hollókőre látogatókat.

Idén 35 éve, hogy az UNESCO a világörökség részének nyilvánított Hollókő Ófaluját, amelynek 67 piros cserepes műemlék háza pont úgy néz ki, mint száz évvel ezelőtt – leginkább egy szabadtéri múzeumra emlékeztet. Azzal a különbséggel, hogy Hollókő élő, működő falu, melynek lakói húsvétkor magukra öltik színpompás népviseletüket, és életre keltik a magyar húsvéti népszokások legjavát.

Az ide látogató vendégek az idejüket különböző koncerteken, kézműves bemutatókon, gasztronómiai programokon, különböző kiállításokon és a tojásfestő asszonyok között tölthetik.

Hollókő egyik legismertebb és leglátványosabb húsvéti népszokása a locsolkodás.

A faluban a fiatalok még a régi hagyomány szerint kútvízzel töltött vödörrel locsolkodnak, sőt, az idei évben csatos üvegbe zárva már haza is lehet vinni a Hollókői Locsolóvizet.

A húsvéti hagyományok eltűnőben lévő kulturális értékeink közé tartoznak, ám Hollókőn ezeken a napokon megtalálhatjuk mindazt, ami a magyar ünnepet jellemzik.

Hímes tojás, magyar sonka, locsolóversek, sokszoknyás, vízsugár elől visítva menekülő lányok és színes forgatag jellemzik az programsorozatot.

A vendégek kóstolót kaphatnak a környék palóc gasztronómiájából, borokból és pálinkákból, a kicsiket gyermekprogramok, a nagyokat nép- és világzenei koncertek várják. Fellép többek közt a Parno Graszt, a Dűvő zenekar mellett a Kerekes Band is, akik különleges koncerttel készülnek Hollókőre. A programok között lesz még mesemondás, tánctanítás és természetesen tojásfestés is.

A fesztivál honlapja szerint április 7-én az Ófalu és a kézműves vásár ingyenesen látogatható, míg a kiállítások belépői külön fizetendők, vagy Faluséta jeggyel látogathatóak. Április 8-án, szombaton a felnőttjegy 4000, a gyerek- és nyugdíjas jegy 3000 forintba kerül. Vasárnap és hétfőn a felnőtteknek 5000, a gyereknek/nyugdíjasoknak 4000 forintot kell fizetni a belépésért. A 7 éven aluliak számára ingyenes a fesztivál.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.