Friss hírek

Hírek, elemzések

Pénteken jelenti be Orbán Viktor, szükséges-e harmadik oltás

Pénteken jelenti be Orbán Viktor, szükséges-e harmadik oltás

Eseményfigyelő 818

Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa a járvány tekintetében, a negyedik hullám már sok uniós országban elindult, Magyarországon még nem, de fel kell rá készülni, ezért a kormány a következő hetekben is mindenkit az oltásra fog biztatni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Hozzátette, a kormány mindenkit arra biztat, hogy csak akkor utazzon külföldre, ha már mindkét oltást megkapta.

A miniszter elmondása szerint néhány témában péntekre lesznek meg a konkrét döntések, amelyeket reggeli rádióinterjújában fog bejelenteni a miniszterelnök.

Ilyen lesz többek között, hogy szükség van-e harmadik oltásra.

Erről egyébként még zajlik a tudományos vita, a gyártók álláspontjai sem azonosak.

A kormány álláspontja továbbra is változatlan, vagyis mindenki felelős önmagáért, nem lesz kötelező az oltás, egyes területeken azonban mérlegelni kell, hogy munkafeltétel legyen az oltás, például az egészségügyi dolgozók esetében

– emelte ki Gulyás Gergely.

Hozzátette, a negyedik hullám súlyossága is függ attól, hogy hányan oltatják be magukat. Jelenleg hat oltóanyag közül lehet választani Magyarországon, és aki ma regisztrál, az két napon belül bármilyen oltóanyagból kaphat. A miniszter arra is kitért, hogy a Semmelweis egyetem kutatása szerint,

akiknek az oltás után nincs elegendő antitest a szervezetükben, azoknak is 88 százaléka védett.

Beszélt a miniszter a kormány az Európai Unióval való vitájáról is, elmondása szerint eddig is voltak és lesznek is vitái a kormánynak az Európai Unióval, de nem kérdés, hogy Magyarországnak érdeke az uniós tagság. A helyreállítási alap és a gyermekvédelmi törvény nem függ össze, a kormány álláspontja egyébként nem változott a gyermekvédelmi törvényről – tette hozzá.

A kormány tárgyalt az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott szigorúbb kibocsátás-csökkentésről, és támogatja az ambiciózusabb célokat, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy a háztartások és az autóhasználók fizessék meg ennek az árát.

| Forrás: vg.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba