Friss hírek

Hírek, elemzések

Néhány órával kapunyitás előtt mondtak le egy fesztivált a hatóságok

Néhány órával kapunyitás előtt mondtak le egy fesztivált a hatóságok

Eseményfigyelő 418

Az orosz fesztivál rendezőinek így több százmilliós tartozása keletkezett. Mindössze hét óra volt hátra a kapunyitásig, amikor a hatóságok bejelentették, a rendezők mégsem tarthatják meg a Wild Mint nevű orosz zenei fesztivált, szúrta ki a Lángoló.

A Wild Mint június 18-a és 20-a között lett volna, és értelemszerűen már minden készen állt, amikor a hatóságok bejelentették döntésüket, így a fesztiválnak több mint ötszázezer eurós, azaz közel kétszázmillió forintos adóssága keletkezett. Andrei Klyukin, a fesztivál főszervezője szerint ezen tartozás java a visszajáró jegyárakból áll össze.

Az orosz Koncert-, Színházi és Jegyvásárló Szervezetek Szövetsége az eset kapcsán olyan szabályozási rendszer kiépítését sürgeti, amellyel a hasonló késői döntések elkerülhetőek lehetnek. A Wild Mint szervezői most a szponzoraikkal és támogatóikkal azon dolgoznak, hogy elkerüljék a csődöt. A Lángoló emlékeztet: az elmúlt időszakban több országban épp az ilyen esetek elkerülésére hoztak létre biztosítási alapot, köztük Németország, Ausztria, Hollandia, Belgium, Norvégia, Dánia és Észtország, az összegek néhány milliótól ötszáz millió euróig terjednek, nemrég pedig az EU is bejelentette, hogy elkülönítenek 4,5 milliárd eurót arra, hogy segítsék a tagországok kulturális életének újranyitását.

I Forrás: 24.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba