Friss hírek

Hírek, elemzések

5,5 millió beoltott után nem kell védettségi igazolvány a szállodákban, éttermekben

5,5 millió beoltott után nem kell védettségi igazolvány a szállodákban, éttermekben

Eseményfigyelő 748

A kormány a szerdai kabinetülésen úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltott után megszűnik a köztelező maszkhasználat, és nem kell a védettségi igazolvány szállodákban, strandokon, éttermekben, fürdőkben.

Ez a célkitűzés néhány napon belül elérhető – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Tömegrendezvényeket – sporteseményeket, koncerteket, fesztiválokat, éjszakai zenés szórakozóhelyeket – viszont továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

Július 1-jétől hatályba lép Magyarországon az európai zöld útlevél, vagyis az uniós oltási igazolvány, amely papíralapon a kormányablakokban lesz igényelhető, elektronikusan pedig az ügyfélkapun keresztül. Jövő hétfőtől tájékoztató kampány indul, és valamennyi, a zöld kártyával kapcsolatos részletet ismertetnek majd. A kártya három okból állítható majd ki: a betegségen való átesettség, negatív PCR-teszt és védőoltás megléte esetén.

Magyarország a környező országokkal és a népszerű vakációs célokkal folyamatosan köt külön megállapodásokat is a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról – tette hozzá a miniszter.

Gulyás Gergely megemlítette azt is, hogy a schengeni határokon megszüntették a belső határellenőrzést.

Kérdésre közölte: jelenleg úgy tűnik, biztonságosan meg lehet rendezni az augusztus 20-i ünnepségeket és a tűzijátékot. A legfrissebb adatok szerint nincs olyan variánsa a koronavírusnak, amely ellen az oltás ne biztosítana magas szintű védelmet.

(Forrás: www.turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.