Friss hírek

Esemény

Félmillió élővirág, ezerhatszáz felvonuló az idei debreceni virágkarneválon

Félmillió élővirág, ezerhatszáz felvonuló az idei debreceni virágkarneválon

Eseményfigyelő 22-06-28 757

Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

A kötöttségek két éve után teljességében, néhány elemében megújulva tér vissza a virágkarnevál, amelyet 56 éven belül 53. alkalommal rendeznek meg - mondta Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere. Hozzátette: az a céljuk, hogy a karnevál évről évre fenntarthatóbb, zöldebb és virágosabb legyen.

Mészáros Réka főszervező emlékeztetett rá, hogy a több mint fél évszázados tradícióval rendelkező karnevál ma már nemcsak a virágkocsik és a művészeti csoportok augusztus 20-i felvonulását jelenti, hanem egy héten át tartó színes programsorozatot.

Az augusztus 15-21. közötti karneváli hetet Ramon Vargas mexikói operaénekes koncertjével nyitják meg a Református Nagytemplom előtt lévő színpadon. A Táncol a város program keretében debreceni és környékbeli együttesek 1200 táncosa bukkan fel majd a város különböző pontjain rövid bemutatókkal a karneváli héten.

A nagyerdei sörkertben számos cseh és hazai kézműves sörfőzde mutatkozik be, Debrecen főutcáján, a Piac utcán pedig kézműves vásárt tartanak. Ismét megrendezik a gyerekek népszerű programját, a Galiba fesztivált, amelynek ezúttal is a nagyerdei állatkert és vidámpark ad otthont - ismertette Mészáros Réka.

Augusztus 18-án tizenhárom külföldi tánccsoport érkezik a karneválra, mások mellett indiai, spanyol, kolumbiai, olasz, török, belga és német táncosok mutatkoznak be a város különböző terein, majd vonulnak végig augusztus 20-án a karneváli menetben.

Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezik meg a zöld vásárt a Kölcsey központban és a Baltazár téren, ahol a kültéri és beltéri virágtartás, a madáretetés fortélyairól, de a kertgondozás praktikáiról is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az augusztus 20-i karneváli menetben 12 feldíszített virágkocsi vonul fel, elkészítésükhöz félmillió szál dália érkezik Hollandiából. A karneváli forgatagot mintegy kétezer táncos és zenész kíséri - hangzott el a tájékoztatón.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.