2026. január 13., kedd - Veronika

Események

Segítsünk együtt azokon, akiknek igazán szüksége van rá! Mivel segíthetsz? Tartós élelmiszerekkel, higiéniai termékekkel, könyvekkel, ruhákkal, játékokkal, elektronikai eszközökkel. Kérjük, csak olyan állapotú dolgokat hozz, amit te is szívesen kapnál.
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra. Pótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok – közölte az Emberi…
20 évvel ezelőtt menőnek számított, ha valakinek tucatnyi plasztikkártya volt a zsebében, de ez most már a múlté. Az okostelefonok hiánytalanul tudják adathordozóként helyettesíteni a kártyáinkat, ráadásul a technológia fejlődésével…
A rossz idő beköszöntével az immunrendszer extra védelemre szorul a hidegebb hónapokra jellemző vírusok, fertőzések ellen. Fennálló betegségek esetén is vannak olyan gyógynövények, melyek enyhíthetnek az influenzaszerű, megfázásos tüneteken.
Hűvös délutánokon igazán jól esik egy kis frissen sült, illatos sütőtök. Sok értékes tápanyag van benne, amely belülről hat. De remekül hasznosítható külsőleg is, ha az arcodra kened.
A Szabadságvágy című alkotást november 11-én tűzi műsorára a Super TV2, majd könyv formájában is megjelenik.
Régi hiányosságot pótol be a kormány az új döntésével, miszerint január elsejétől akár 10 millió forint CSOK-támogatást is kaphatnak a három gyermeket vállaló vagy már nevelő családok tetőtér-beépítésre.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője