2026. január 16., péntek - Gusztáv

Események

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadásával április 20-án kezdődik a 8. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM).
A vásárlások 85%-ában nők döntenek, így jó okkal várnánk, hogy a cégek figyelembe vegyék az igényeiket. Ezzel szemben a nők 91%-a csalódott!
Világszerte, így Magyarországon is egyre nagyobb hagyománya van a Valentin nap ünneplésének a szerelmesek körében. Egy tavalyi kutatás eredményei szerint a költések száma csaknem 400 százalékkal nőtt hazánkban, az elmúlt…
Két év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat. 2021-ben és 2020-ban is csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások a koronavírus-járvány miatt, de idén visszaállhat a korábbi rend.
Bővülő program jellemzi a február 22-én már ötödik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napját (MPN), amelynek nagykövete Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta és Baji Balázs világbajnoki bronzérmes atléta lesz –…
Napi fél és három csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derült…
Japán helyett Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot 2022-ben – derül ki a Nemzetközi Úszószövetség hivatalos közleményéből.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője