Friss hírek

Esemény

Bevásárlóközpontban nézhető meg Bocskai fejedelem szenzációs koronamásolata

Bevásárlóközpontban nézhető meg Bocskai fejedelem szenzációs koronamásolata

Eseményfigyelő 23-01-17 681

A debreceni Fórum bevásárlóközpontban január 16-án megnyílt a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum fő attrakciója, a koronaékszereket bemutató Fejedelmi Kincstár kiállítás. A különleges tárlat egészen a magyar kultúra napjáig, január 22-ig ingyenesen látogatható.

Míg nagy világvárosokban, mint Párizs vagy Shanghai évek óta megszokott, hogy muzeális kiállítás költözzön üzletközpontokba, addig hazánkban egyedülállónak tekinthető a mostani kezdeményezés. A cél az, hogy az árucikkek vásárlása közben a látogatók a kultúránkból és történelmi értékeinkből is „fogyasszanak”. A szervezők tájékoztatása szerint a nem mindennapi ötlet iránt óriási az előzetes érdeklődés.

A debreceni üzletközpontban Bocskai István fejedelem 500 eredeti drágakővel díszített, aranyozott korona- és jogarmásolatát tekinthetik meg az érdeklődők.

A tárlatvezetéseken megismerkedhetnek az egyetlen győztes magyar szabadságharcot vezető uralkodó életének legfontosabb állomásaival és a rejtélyes kincsek izgalmas történetével.

A Bocskai-korona az egyik legnagyobb magyar uralkodó hatalmának a jelképe volt, amitől annyira féltek a Habsburgok, hogy a fejedelem halála után Bécsbe vitették. Az eredeti koronát azóta is ott őrzik, és annak ellenére, hogy több állam is szerette volna megszerezni, az osztrákok 400 éve nem adják ki a kezükből.

Egyedül a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum kapott engedélyt arra, hogy nemes és hiteles másolatot készíthessen róla, amelyen két éven keresztül 20 ötvös dolgozott.

A korona- és jogarmásolatok elkészítését és hajdúszoboszlói kiállítását követően újabb mérföldkő a Bocskai Múzeum számára, hogy vándorkiállításra viheti és elsőként Debrecenben állíthatja ki a fenséges fejedelmi kincseket – tájékoztatta lapunkat a Bocskai Múzeum közleményében.

A múzeumi élményt játékos múzeumpedagógiai foglalkozások és hagyományőrző bemutatók teszik interaktívvá. Aki ellátogat a Fórumba január 16. és 22. között, felpróbálhatja a hajdúk viseletét, kézbe veheti fegyvereiket, találkozhat az őket megidéző hagyományőrzőkkel, sőt szelfizhet akár Bocskaival is – azaz a fejedelmet megtestesítő panoptikum minőségű viaszbábuval.

koronabev2

A kiállítás első napján tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón Pajna Zoltán, Hajdú-Bihar Vármegye Közgyűlésének elnöke örvendetesnek nevezte, hogy egy olyan helyszínen állíthatják ki a kincseket, ahol nagyon sok ember számára lesz elérhető a látvány. "Bízom benne, hogy amit itt látnak, arra fogja sarkallni a látogatókat, hogy menjenek el a múzeumba és ismerjék meg jobban a fejedelem korát, a hajdúk letelepítésének történetét. Remélem, hogy ez a tárlat hozzá fog segíteni a helyi identitás erősítéséhez is” – fogalmazott.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere felidézte, hogy egy 160 millió forintos beruházás eredményeképpen jöhetett létre a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum új attrakciója, a Fejedelmi Kincstár. A műkincsmásolatok értéke meghaladja a 20 millió forintot.

A kiállítást megszervező hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum igazgatója, Bihari-Horváth László elárulta, nem titkolt céljuk a kiállítás "tovább vándoroltatása.”

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó