Friss hírek

Esemény

Bemutatták Cannes-ban a Hunyadi TV-sorozat első előzetesét

Bemutatták Cannes-ban a Hunyadi TV-sorozat első előzetesét

Eseményfigyelő 23-04-18 670

Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-vel kedden.

Mint írják, a még forgatás alatt lévő Hunyadi – angolul Rise of the Raven címen bevezetett alkotás – első hivatalos trailerét a Beta Film európai filmforgalmazó először szűk körben, majd a szakmai ebéden vetítette le a 400 fős, szakemberekből, filmkereskedőkből és televíziós programszerkesztőkből álló közönségnek.

Nem angol nyelvű kategóriában ilyen kaliberű történelmi produkció nem készült még sehol a világon”

– mondta el Robert Lantos, a sorozat producere, aki számos kiemelkedő filmalkotást jegyez.

A castinggal kapcsolatban Robert Lantos elmondta: a megfelelő szereplőgárda megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást.

Mint kiemelte, a Hunyadi János életét feldolgozó sorozat koncepciója megkívánja, hogy a különböző nemzetiségű történelmi figurák saját anyanyelvükön szólaljanak meg. Így a magyar főszereplők, a Hunyadit és nejét, Szilágyi Erzsébetet alakító Kádár L. Gellért és Rujder Vivien mellett nemzetközi sztárcsapat állt fel, Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska mellett Cornelius Obonya, Francesco Acquaroli, Giancarlo Giannini, Karel Roden, Laurence Rupp, Murathan Muslu, Rade Serbedzija és Thomas Trabacchi részvételével.

Mint azt Krskó Tibor, a sorozat másik producere elmondta, a nemzetközi sztárgárda egyrészt biztosítani tudja a történelmi hűséget, másrészt közvetlen kapcsolatot teremt az alkotás és a helyi televíziós közönségek között.

A reneszánsz hadvezér története, aki maga is sok nyelven beszélt, képes összekötni a különböző nyelvű, kultúrájú és vallású európai közönséget”

– hangsúlyozta Krskó Tibor.

A közlemény szerint Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke mérföldkőnek tartja a cannes-i eseményen kiváltott nemzetközi visszhangot. Kiemelte: elképesztő tehetségű szakemberek dolgoznak a magyar filmiparban, ráadásul a hazánkban forgó nagyszabású külföldi produkcióknak köszönhetően a kisujjukban vannak a legmodernebb technikák.

„Kiváló lehetőség a Hunyadi sorozat arra, hogy filmes szakembereink kreativitásukkal végre egy magyar történetben is elkápráztathassák a közönséget” – mondta, kiemelve: ráadásul nem akármilyen történettel léphet szintet a magyar filmipar, hanem Hunyadi Jánoséval, akinek fergeteges cselekedetei a 15. században megváltoztatták Európa sorsát.

A Bán Mór regénysorozatára épülő produkciót több mint tíz éve készítik elő a producerek, az egyes epizódokat Robert Dornhelm osztrák rendező mellett Nagypál Orsi és Szász Attila jegyzi.

A 10 részes történelmi sorozat premierje 2024 őszén lesz. Az NFI támogatásával létrejövő alkotás létrehozásában a Serendipity Point Films (Robert Lantos produkciós cége), a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a német Beta vesz részt.

A sorozat sugárzási jogát a magyar TV2 és az osztrák ORF TV csatorna is megvásárolta, előbbi Magyarországon és Szlovéniában, utóbbi pedig Ausztriában vetíti majd a monumentális történelmi TV-eposzt – írják a közleményben.

| Forrás és fotó: mandiner.hu

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték