Friss hírek

Esemény

A magyar csapat harmadik helyezett lett a Bocuse d'Or lyoni döntőjén

A magyar csapat harmadik helyezett lett a Bocuse d'Or lyoni döntőjén

Eseményfigyelő 23-01-24 607

Január 22-23-án rendezték meg a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjét, a Bocuse d’Or Grand Finalt a Sirha Lyon keretein belül. A magyar csapat hétfőn állt a versenyboxba és a harmadik helyet sikerült elhozniuk.

A versenyre 24 országból érkeztek csapatok, hogy mint minden második évben, most is kiderüljön, ki a legjobb.

A magyar csapat, Dalnoki Bence séf, Széll Tamás coach és Nyikos Patrik commis hetek óta készült a megmérettetésre a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Hungexpón található versenykonyhájában. Január 23-án, hétfőn reggel 8:13-kor álltak a versenyboxba és készítették el a két tányért, amelyet a zsűrinek felszolgáltak.

Kötelező alapanyagok és témák

A Bocuse d’Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló.

A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d’Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó és forradalmi.

A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre.

A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel.

A magyar csapat az európai válogatón elért második helyezés miatt kiemelt figyelmet kapott, és mint kiderült, nem is véletlenül:

az este 6-kor kezdődő eredményhirdetésen a dobogóig jutottak, a harmadik helyet sikerült megszerezniük. Az ezüstöt Norvégia hozta el, a verseny győztese pedig Dánia lett.

Mivel a verseny során háromfogásos gyerekmenüt is kellett készíteni, így a zsűriben gyerekek is helyet foglaltak. Az ő különdíjukat Japán nyerte el. A Social Commitment díjat Mexikó, a legjobb commist Norvégia, a legjobb hústálat pedig Svédország tudhatja a magáénak.

A kóstolózsűriben a magyar csapat elnökeként Hamvas Zoltán foglalt helyet, a zsűri tiszteletbeli elnöke pedig Dominique Crenn, a világ egyik legsikeresebb női séfje, a San Franciscó-i, három Michelin-csillagos Atelier Crenn megálmodója volt.

„Hatalmas mérföldkő ez nem csak a magyar Bocuse d’Or versenyzés, de az egész magyar gasztronómia történetében. Sok-sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van emögött ez eredmény mögött. Ez a bronz szobor újabb bizonyíték, hogy Magyarországnak ott van a helye a világ gasztrotérképén” – mondta el Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

„Hatalmas boldogság, nem is találom a szavakat. Nagyon szerettünk volna a dobogóra kerülni, rengeteget dolgoztunk érte, hihetetlen öröm, hogy a bronz szobrot tarthatjuk a kezünkben, biztosan eltart egy ideig, hogy hozzászokjunk!” – árulta el Dalnoki Bence, a magyar csapat séfje.

„A gasztroturizmus mára az idegenforgalom egyik legdinamikusabban fejlődő, így megkerülhetetlen ága lett Magyarországnak. Az újabb rangos siker azt mutatja, hogy immár kialakult az a csúcskategóriás, a magyar konyha hagyományaira építő, de egyben a nemzetközi trendeknek is megfelelő konyhaművészet, amelyért már külföldről is egyre nagyobb számban érkeznek vendégek hazánkba” – emelte ki Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing és kommunikációs vezérigazgató helyettese, és hozzátette, Széll Tamás és Dalnoki Bence eredményei nem csak azért kiemelkedőek, mert önmagukban erősítik hazánk országimázsát, hanem mert sikereik tehetséges magyar fiatal séfek generációit inspirálják majd a jövőben.”

A történetnek persze nincs vége. 2024 márciusában Norvégiában kerül majd sor a Bocuse d’Or európai válogatójára. A kérdés csak az, hogy ki képviseli majd Magyarországot, hogy a sikerből sikerszéria legyen.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába