Friss hírek

Esemény

A furmintok nevezetes napja Budán

A furmintok nevezetes napja Budán

Eseményfigyelő 23-01-22 620

Közel másfél évtizede merült fel a furmint szőlőfajta népszerűsítő programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek keretében februárban szerte az országban éttermek, borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot.

Az egész hónapon át tartó rendezvénysorozat csúcspontja a Furmint Február Nagy Kóstoló, amelyet a tradíciókhoz híven, idén is a hónap első csütörtökén, február 2-án rendeznek a budai Hagyományok Házában.

Tizennégy évvel ezelőtt, amikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még valóban méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával, azonban az elmúlt években a koronavírus járvány miatt februárban csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni a rendezvénysorozat keretében, a hagyományos február eleji Nagy Kóstoló elmaradt. Idén azonban ismét visszatér a sokak által várt esemény, ahol az érdeklődők nem csak 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket, és több mint 100 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek az ország számos borvidékéről.

A 13. Furmint Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, ezenkívül a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is minden évben szép számmal képviselik. Valamint érkeznek még egri, mátrai, sőt határon túli furmintok is, és idén debütálnak a soproni borvidék jeles képviselői is furmint boraikkal. 

A szervezők külön büszkék arra, hogy a kezdeményezés és a találkozás híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit – így olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin, vagy Edinburgh.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó