2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Esemény

Az Információs Csomag a Colliers International CEE Piackutatási Különkiadása: „Covid-19 – Lehetőségek és Kihívások Ezekben a Rendkívüli Időkben” folytatása.
A koronavírus terjedésének megállítása miatt egyre megszokottabbá válik a távoktatás 2020-ban. De a vírus terjedése előtt is egyre nagyobb szerepet kapott a technika az oktatásban. Szerencsére ma már nem kell…
A jelenlegi koronavírus-helyzetben fontos, hogy ha csak tudunk, otthon maradjunk. Ezért most nem érdemes minden nap boltba járni, annak ellenére sem, hogy az élelmiszerüzletek továbbra is nyitva tartanak. A pánikvásárlás…
Piros szívek a társasházak ablakaiban, már Debrecenben is. A lakók a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló egészségügyi dolgozóknak mondanak így köszönetet.
Néhány héttel ezelőtt adták át Moszkvában Európa legnagyobb területű fedett témaparkját, a Dream Island-et.
A COVID-19 otthonmaradásra kényszerítette a legtöbb magyart is. Az iskolák, munkahelyek és látványosságok bezárása óriási változást hozott a mindennapi életünkbe. Az emberek érdeklődési köre a feje tetejére állt. Mutatjuk, mennyire!
A beutazó és konferencia-turizmus elmaradásával, illetve a határzárral, az utazási korlátozásokkal eltűnt a potenciális ügyfélkör. Legkevesebb fél éves lassú visszarendeződést várnak a határzár feloldása után.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője