2024. április 19., péntek - Emma

Külföld

Magyar orvostechnikai kiállítók a düsseldorfi MEDICA-n - 2022.november 14-17.

2022-09-01 927

A düsseldorfi MEDICA-n évek óta 30-40 magyar kiállító vesz részt, idén sem lesz ez másként. Egyre nagyobb lendülettel folytatódnak az idei MEDICA, az orvostechnikai világvásár, valamint az orvostechnikai ipar beszállítóinak párhuzamosan november 14. és 17-e között rendezett szakvására, a COMPAMED előkészületei. Az eddig beérkezett kiállítói jelentkezések alapján a tavalyinál nagyobb részvételre számítanak (a MEDICA 2021 szakvásáron 3.033, a COMAPMED 2021-en 490 kiállító szerepelt).

„Az orvostechnikai ágazatnak talán most van a legnagyobb szüksége a MEDICA-ra és a COMPAMED-re – épp az országokat összefogó párbeszéd, az együttműködés és az üzletkötés színtereként, mert a piac változóban van. A világjárvány következtében bizonyos területeken megnőtt a kereslet: ilyen például az ellátás helyszínén végezhető diagnosztika. Ezen kívül a vállalatoknak még inkább egyeztetniük kell a beszállítóikkal és gyártó partnereikkel, hogy a jelentősen megugró árak és a beszállított alkatrészek szűkös kínálata idején is tudjanak szállítani” – fejtette ki Christian Grosser, a Medica igazgatója a két legfontosabb érvet amellett, hogy miért érdemes részt venni az iparág két vezető seregszemléjén.

A MEDICA szakvásár kiemelt szegmensei a következők: laboratóriumi és diagnosztikai eszközök és berendezések, orvostechnika és elektrogyógyászat (képalkotó és diagnosztikai eljárások, orvostechnikai felszerelések és eszközök), egyszer használatos eszközök, fizikoterápiás és ortopédiás eszközök, valamint informatikai rendszerek és megoldások.

Egységes szervezésű szakmai események: szakvásár, fórumok és konferenciák

A szakvásár egyes tematikus szegmenseibe ágyazott fórumok biztosítják a tartalmi kapcsolódást a kiállítók újdonságai és a legjobb gyakorlatot tükröző példák, valamint ezek mindennapi orvosszakmai alkalmazása között. Említésre méltó például a MEDICA CONNECTED HEALTHCARE FORUM (a digitális hálózatok vonatkozásában), a MEDICA HEALTH IT FORUM (az informatikai kérdésekben), a MEDICA TECH FORUM (az orvostechnikai trendek tekintetében) vagy akár a MEDICA LABMED FORUM (a laboratóriumi innováció területén).

A MEDICA konferencia kínálata szintén tartalmi kapcsolódást biztosít a piaci trendet jelentő témakörök és a szakvásár között. Ez ugyanúgy igaz a Német Kórházak Napjára, amelyet 45. alkalommal rendeznek meg a német kórházak csúcsvezetőinek, a DiMiMED katasztrófa- és honvédelmi gyógyászati konferenciára, valamint a MEDICA MEDICINE + SPORTS CONFERENCE-re a sportorvoslás és sporttudomány nemzetközi világában.

Kihagyhatatlan alkalom a legújabb beszállítói trendek felmérésére

Az orvostechnikai ipar mögötti fejlesztési vagy gyártási szintek naprakész trendjeit kutatók számára a COMPAMED eddig is, most és a jövőben is kihagyhatatlan a naptárból. A COMPAMED keretében a csúcstechnológia és szervizelés körébe tartozó beszállító vállalatok sokasága mutatkozik be. A szakvásárba ágyazott két szakmai fórum programjában is kiemelt témák közé tartoznak az alkatrészek, a mikrorendszerek technológiája, az anyagmegmunkálás és a bevonatrendszerek, az additív gyártás ill. 3D nyomtatás, a gyártástechnológia és gyártóberendezések, a csomagolások és a szolgáltatások.

A MEDICA 2022 és a COMPAMED 2022 világviszonylatban is egyedülálló párosa idén is bemutatja az orvostechnika teljes értékláncát és folyamattérképét, valamint az orvosi termékek, eszközök és műszerek teljes kínálatát. A két szakmai rendezvényt 2021-ben összesen 46.000 szakmai látogató kereste fel (és a látogatók 73 százaléka Németországon kívülről érkezett).

A düsseldorfi MEDICA-n évek óta 30-40 magyar kiállító vesz részt. Idén sem lesz ez másként, hiszen már most, 3 hónappal a vásár kezdete előtt 18 önálló kiállító jelezte részvételét. Ezen kívül a HEPA, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség támogatásával egy közel 150 m²-es közösségi standon további 10-15 magyar KKV vesz részt az idei seregszemlén. A magyar kiállítók között számos olyan céget találunk, akik már 10-15 éve rendszeresen részt vesznek a MEDICA-n, pl: 77 Elektronika, Biolab, Control-X Medical, Diagon, Diatron, Innomed, Izotóp Intézet, Labtech, Medicor, Piston, stb. Ugyanakkor idén új kiállítóként először vesz részt a düsseldorfi vásáron a Karsai Alba Kft.

Digitális szolgáltatások a vásárlátogatás előkészületeihez

A két szakmai portál, a MEDICA.de és a COMPAMED.de számos digitális szolgáltatást kínál a tartalmas és hatékony vásárlátogatás előkészítéséhez és lebonyolításához – többek között interaktív csarnoktérképekkel is – valamint a vállalatokkal történő kapcsolatépítéshez, illetve a szakvásár időtartama alatt széleskörű beszámolókkal szolgál a rendezvényekről.

I Forrás: weborvos.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details