2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Promóció

Keresik a legjobb kocsonyát!

1650

Minden évben közel húsz csapat kocsonyája versenyez a legjobbnak járó díjért. A finomságok legfinomabbikát szakértő zsűri választja ki.

A téli időszak nem múlhat el kocsonya nélkül és ahány ház, annyi módon készítik el ezt a hagyományos ételt. A vácrátótiak pedig immár kilencedik alkalommal ízlelhetik meg a legjobb kocsonyákat a Forralt bor és kocsonya pikniken.„Idén január 20-án rendezzük meg a pikniket 13 és 18 óra között, a kocsonyákkal pedig 15 óráig lehet nevezni. Szakértő zsűri dönti majd el - Varga C. Zoltán raliversenyző vezetésével -, melyik a legjobban sikerült étel, de abban biztos vagyok, hogy mint minden évben, idén is nagyszerű és fantáziadús kocsonyákkal találkozunk majd.

Az eseményre mi magunk is mintegy 1500 adag kocsonyával készülünk, emellett street food és természetesen forralt bor is várja majd az érdeklődőket, éhesen biztosan nem megy haza senki” - mesélte a rendezvényről Spiegelhalter László, azaz DJ Spigiboy, aki egyben a település polgármestere is.Spigiboy azt is elárulta, hogy az eseményen Krisz Rudi is fellép délután négy órától, aki a tavaly Erős Attilával és Spigiboy-jal feldolgozott Tedd fel a kezed című slágerét is előadja majd.

A rendezvény mindamellett, hogy a látogatóknak a legfinomabb kocsonyákat kínálja, egyben jótékonysági célú is.„Az összes bevétel a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola javára folyik be ezúttal is. Az eddigi rendezvényeken összegyűjtött pénzből nagyon sok mindent meg tudott valósítani az iskola, tavaly például létrehozták az iskolarádiót, valamint az ablakok sötétítését is meg tudták oldani a befolyt összegből” - tette hozzá Spigiboy. 

forrás: Kocsonyapiknik

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője