2025. január 7., kedd - Attila

Promóció

Filmes kedvencek, melyekből nem hiányozhat a bacon

637

„A hagymához is hagymát eszek!” – mondta Kabos Gyula az 1931-ben készült, Hyppolit, a lakáj című filmben, ami aztán a 90-es évek végén Koltai Róbert hangján híresült el Magyarországon. A hagymás bab fogást Bud Spencer tette számunkra legendássá, de a Jóbarátok című sorozatban is előtérbe került a pizza a és a sült krumpli.

A „Joey nem ad a kajájából!” mondat már legalább annyira ikonikus, mint maguk a színészek, akik idejük nagy részét egy New York-i kávézóban töltötték. Az ételek sokszor csak megbújnak a filmek hátterében, néha pedig utat törnek maguknak a képernyő középpontjára, mint például a szalonna, ami még Julia Roberts reggeliző tányérján is helyet kapott a Pretty Womanben.

Az Agymenők Sheldon Cooper-e virslis spagettire esküszik. A Két pasi meg egy kicsi Charlie Harper-e viszont - főleg egy átmulatott éjszaka után, ami Charlie-nál sokszor előfordult- inkább a szalonnás tojást részesíti előnybe. A Gierlinger gyűjtése szerint a szalonna sokszor csak „mellékszereplő” egy-egy filmben, de a húsos finomságok legnagyobb erénye, hogy akkor is észreveszi az ember, ha nem tolakodik a középpontba.

Pretty Woman és a hotel reggelije

„Vettem a bátorságot, hogy mindent megrendeljek az étlapról, mert nem tudtam, mit szeretnél” – mondja Richard Gere Julia Robertsnek a Pretty Woman egyik ikonikus jelenetében. A Micsoda nő! egy 1990-ben bemutatott amerikai romantikus vígjáték Garry Marshall rendezésében. Az 1990-es évek egyik legnagyobb bevételét produkáló mozija volt. A film Julia Robertsnek a legjobb női szereplő Oscar-díj-jelölést, a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat, világhírt, és ezzel együtt újabb sikeres filmszerepeket hozott. Azon a bizonyos reggelin, a filmben, bizony ott volt előtte a sült bacon.

A szalonnakirály

A 2020-ban bemutatott A szalonnakirály (You're Bacon Me Crazy) című film viszont még ennél is tovább ment: nemcsak sütögetik a szalonnát, hanem már a címszereplővé vált. Cleo Morelli (Natalie Hall), a feltörekvő fiatal portlandi séf olasz szendvicsei népszerűek a környéken, de megjelenik az utcában egy rivális, egy jóképű séf személyében (Michael Rady), és sok vevőt elcsábít. A versenyhelyzetben össze kell szednie magát, rá kell találnia, hogy mit is akar igazán elérni a szakmában és az életben. A sikerhez vezető út valóban a baconön át vezet?

A séf

A sztárokkal teletűzdelt A séf című 2014-es alkotásban is annyi szalonnát sütnek, amennyit filmekben ritkán látunk. Carl Casper (Jon Favreau) mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. Mikor munkanélküli lesz, volt felesége (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű exének (Robert Downey Jr.) segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni mit és érdemes keresni az életben a baconon és szendvics költeményeken kívül.

baccr2

Kutyából nem lesz szalonna

Csuja Imre, Börcsök Enikő, Györgyi Anna és Telekes Péter főszereplésével készült el 2009-ben az Állomás – Kutyából nem lesz szalonna című film. A történet kihasználja az ismert közmondást, ráadásul szó szerint: Józsi kihallgatja Ervin egy telefonbeszélgetését, de azt tökéletesen félreérti. Ezáltal meg van győződve arról, hogy az elmúlt időszak kellemetlenségei mögött Ervin sunyi módszerei állnak. Egyszer még az is kicsúszik a száján, hogy milyen jó kolbász lenne Zojából, Ervin kutyájából. A kutya másnap eltűnik, Józsi ezzel egy időben vad kolbászkészítésbe kezd... Józsi egyszer csak észreveszi, hogy kerülik. A vád rövidesen megfogalmazódik: a kolbász Zojából készült. Hiába bizonygatja, hogy a kutya eltűnéséhez nincs köze, sőt még bizonyítani is tudja, hogy a kolbász 100% disznóhúsból készült. Csak akkor mentik fel a vád alól, amikor Zoja megjelenik, élve.

A szalonna a lelke mindennek

baccr3

A szalonna titka egyébként az illatában rejlik, ami sajnos a filmek nézése közben nem jön át, de mégis beindul tőle a nyálelválasztásunk. A bacon sütése közben a benne található aminosavak, zsírok és cukrok olvadni kezdenek, létrehozva a Maillard-reakciót, melynek végeredményeként a bacon megpirul, közben pedig olyan fenséges illatanyagok szabadulnak fel, melyektől megjön az étvágyunk, még akkor is, ha csak tévéből látjuk ezt a folyamatot. „A tökéletes reggeli vagy szendvics alapja csak kíváló minőségű bacon lehet, amit bükkfán füstöltek és sózással tartósítottak"– árulta Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. kereskedelemi igazgatója. "A premium baconök népszerűsége abban rejlik hogy főzéskor az illat, a látvány és az íz az otthonosság, családiasság élményét közvetíti, ezért lehet a filmvásznon is kedvelt hangulatkeltő eszköz" – tette hozzá Kovács Péter

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hévíz vízitúra 2025

Hévíz vízitúra 2025

More details
Munkácsy – Egy világsiker története

Munkácsy – Egy világsiker története

More details
Ambiente, Christmasworld és Creativeworld, 2025. február 7-10.

Ambiente, Christmasworld és Creativeworld, 2025. február 7-10.

More details
AGROmashEXPO, 2024. január 22-25.

AGROmashEXPO, 2024. január 22-25.

More details
FEHOVA, 2025. február 6-9.

FEHOVA, 2025. február 6-9.

More details
15. Budapest Central European Fashion Week, 2025. február 10-16.

15. Budapest Central European Fashion Week, 2025. február 10-16.

More details
Biztosítás konferencia, 2025. március 4.

Biztosítás konferencia, 2025. március 4.

More details
AI in Business konferencia, 2025. március 5.

AI in Business konferencia, 2025. március 5.

More details
Portfolio agrárium konferencia, 2025. március 19.

Portfolio agrárium konferencia, 2025. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője