2026. március 22., vasárnap - Beáta

Promóció

A higiénia kerül a középpontba az újranyitás után a vendéglátásban

579

Elkészült az ország újranyitási-ütemterve, ami a magyar kormány tájékoztatása szerint, akkor fog érvénybe lépni, ha elértük a kettőmillió-ötszázezer koronavírus elleni oltóanyaggal beoltott ember számát. Ezt a pillanatot már sokan várják, és egy biztos: a tisztaság és a higiénia jelentősége az eddigiektől lényegesen fontosabb lesz.

A kifogástalan tisztaságnak a gasztronómiában magától értetődőnek kell lennie. Az optimális tisztítás a tökéletes utolsó simítások döntő előfeltételei a magas színvonalú vendéglátásnak. A szakértők azt jósolják, hogy mostantól a vendégek is jobban fognak figyelni arra, hogy tényleg olyan helyet válasszanak, ahol a nem kell félni a Covid-vírus terjedésétől.

Ma már mindenki tudja, hogy az új típusú koronavírus cseppfertőzéssel terjed, megszoktuk a maszkokat, sőt biztonsággal viseljük. Amikor az éttermek már újra nyitva lehetnek fő feladat marad a vírus elleni védekezés. A biztonsági előírásokat épp úgy be kell tartani a konyhán, mint a vendégtérben. Bár a vendéglátásban a HACCP(1)-rendszerek eddig is pontosan szabályozták a higiéniai követelmények kialakítását, hogy a fertőzések veszélye minimalizálódjon, ezek betartása manapság kiemelt jelentőséggel bír. A cél, hogy a keresztszennyeződés kockázatát is a lehető legalacsonyabb legyen, így megakadályozható, hogy a baktériumok, mikroorganizmusok vagy más nem kívánatos anyagok jussanak ételről ételre, emberről ételre vagy eszközről ételre. A SARS-CoV-2 koronavírus magas hőmérséklettel ártalmatlanná tehető, ezért is fontos az megfelelően, rendszeresen tisztán tartott környezet a vendéglátóhelyeken.

A tisztaság, mint alapkövetelmény

„Napjainkban a higiénia és a tisztaság elsődleges szemponttá vált. Így lesz ez akkor is, amikor majd újra beülünk egy étterembe, vagy elmegyünk egy szállodába. Erre a jogosan elvárt tisztaságra adnak választ a piacon megtalálható kifejezetten „Hygiene” programmal ellátott gépek” - mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. kereskedelmi és pénzügyi vezetője.

Az elmúlt hónapokat sok szálloda, vendéglátó egység arra használta ki, hogy elvégezzék az egyébként is szükséges felújításokat, lecseréljék a gépparkot.

higi2

Aki tudott fejlesztett, hogy higiénikus körülményeket biztosítson a vendégeknek

„Nagyon nehéz helyzetben vannak most ezek a vállalkozások. Az aktív működésből sok idő kiesett, de mi segítséget tudunk nekik nyújtani a fejlesztésekben, hogy az újranyitásnál lépést tudjanak tartani a magasabb higiéniai elvárásokkal. Minden esetben felmérjük az ügyfél igényeit, a hely adottságait, így egyedi javaslatot tudunk tenni a korszerűsítésre. Jelenleg is több nagy szállodával, étteremmel folytatunk tárgyalást, akiknek fontos, hogy vendégeiknek ezen a területen is a magas minőséget nyújtsanak” - tette hozzá a kereskedelmi vezető, aki azt is elárulta, pályázati, lízing és hitelügyintézésben is tudnak segíteni, és nem csak a turisztikai szektornak, hanem az egészségügynek is.

A szakértő szerint a Miele gépek precizitása hosszú évek fejlesztésének köszönhetően garantálja az alacsony áram és vízfelhasználást, ezzel is védve környezetünket, és biztosítja az alacsony üzemeltetési költségeket. „Bizonyos gépek egy-egy munkafolyamatot teljesen kiválthatnak, ami nagyon széles körű lehet. A megbízható működésnek köszönhetően ezekkel a készülékekkel hosszútávra lehet tervezni” - mondta Huber Anikó.

Ami az újranyitást illeti: Ausztriában például el kellett halasztani a kávézók, éttermek és bárok teraszainak, eredetileg március 27-re tervezett nyitását, mert a koronavírus-fertőzések száma újra emelkedett. Magyarországon a napokban jelent meg a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló rendelet. A jelenleg ismert és érvényben lévő védelmi intézkedéseket április 8-ig fenntartja az operatív törzs javaslatára a kormány. Azaz nem változnak - többek között - a kötelező maszkhasználat szabályai, és ami eddig zárva volt, az továbbra is zárva marad.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője