2021. május 6., csütörtök - Ivett

Promóció

Biztonság és kiszámíthatóság a pályakezdők legfontosabb munkahelyválasztási szempontjai 2020-ban!

120

Támogató vezetőt és cégen belüli előrelépési lehetőségeket keresnek elsősorban a fiatalok, ha munkahelyválasztásról van szó 2020-ban.

A COVID-19 megjelenése után az előző évek top elvárásai hátrébb kerültek: a rugalmas munkaidő és a szakmai kihívást jelentő feladatok. A vidéki pályakezdőknek a munkahelyi közösségi élet fontosabb, a fizetés mértéke viszont kevésbé fontos fővárosi társaikhoz képest. A lányoknak pedig sokkal többet számít munkakeresésnél, ha egy cég társadalmi felelősségvállalása hiteles.

A Zyntern.com Állásportál idén tavasszal második alkalommal végzett országos munkaerőpiaci kutatást fiatalok (16-28 éves korosztály) körében. Több, mint háromezren töltötték ki a 30 kérdéses kérdőívet. A kutatás kérdései kitértek a fiatalok munkahelyválasztási tényezőire, pályakezdő fizetési igényükre, a legvonzóbb munkaadókra és a koronavírus munkaerőpiaci hatásaira. A kutatás már publikált részeredményeiből kiderült, hogy a fiatalok 27%-a vesztette el a munkáját a koronavírus megjelenése után, a lányok átlagos pályakezdő bérigénye 20%-kal elmarad a fiúkétól, illetve, hogy a legnépszerűbb munkaadók 2020-ban az IT szektor és az autóipar szereplői közül kerülnek ki. A napokban a pályakezdők munkahelyválasztási szempontjai is összesítve lettek. A továbbiakban a munkahelyválasztási preferenciák ismertetése következik.

Új kihívások, új preferenciák

A 2020-as év a legfiatalabb munkavállalói generáció számára is váratlan kihívásokkal teli időszak. A kutatási eredményekből láthatjuk, hogy a COVID-19 első hulláma milyen jelentősen hatott a fiatalok munkaerőpiaci helyzetére. A kutatásban részt vevő fiatalok 27%-a vesztette el a munkáját és több, mint 50%-uk úgy gondolja, nehezebb lesz munkát találni a vírus megjelenésének következtében. Talán a hirtelen érkezett változások idézték elő, hogy változást látunk a legfontosabb munkaerőpiaci preferenciák tekintetében az előző évek eredményeihez képest, és még inkább felértékelődött a vezető szerepe és a hosszú távú tervezhetőség egy munkaadóval.
2020-ban a Zyntern.com kutatása alapján a legfontosabb munkahelyválasztási szempont a fiataloknak a nyitott, támogató vezető, majd a cégen belüli előrelépési lehetőségek, és a változatos, szakmailag kihívást jelentő feladatok. Előző évben ezzel szemben első helyen a valódi szakmai feladatok iránti igény, második helyen a nyitott, támogató vezető, harmadik helyen pedig a rugalmas munkaidő szerepelt a fiatalok elsődleges elvárásaik között munkaadókkal szemben.

milyet 

Vidék és főváros

TOP 5 legfontosabb preferencia közé ugyanazok a szempontok kerültek a budapesti és vidéki kitöltők esetén, igaz, a sorrend eltérő. Mindkét célcsoport a legfontosabbnak a nyitott és támogató vezető személyét jelölte, de a vidéki kitöltők számára az előrelépési lehetőség is hasonlóan jelentős szempont. A rugalmas munkaidő és a szakmailag kihívó feladatok pedig nagyobb jelentőséggel bírnak a fővárosi fiataloknál.
Érdekes eredmény, hogy a munkahelyi közösségi élet és formális gyakornoki programok a vidéki kitöltők preferencia sorrendjében jelentősen előrébb vannak, mint budapesti társaikéban. A fizetés mértéke, viszont a harmadik legkevésbé releváns tényező a vidéki kitöltők számára. A két legkevésbé fontos munkahely választási szempont mindkét megkérdezett célcsoportban a cég hírneve, illetve a vállalat társadalmi felelősségvállalása.

milyet2

Nők és férfiak

Kérdőívet kitöltők válaszai alapján a nyitott és támogató vezető, az előrelépési lehetőség és a változatos szakmai feladatok a legfontosabb preferenciák mind a nők, mind a férfiak számára.
A legkevésbé jelentős szempont pedig ez esetben is a cég hírneve a nemek megítélése szerint. Annak ellenére, hogy a nők átlagosan magasabb arányban társítottak 5-ös vagy 6-os értéket az egyes tényezőkhöz, a fizetés mértékének megítélése megegyezett a férfiak és nők között. A legjelentősebb különbség a nemek válaszai között a vállalati rotációs programok és a vállalat hiteles CSR tevékenységeinek jelentősége kapcsán látható. Előbbire a nők átlagosan 4.3 pontos, míg a férfiak 3.8 pontos értékelést adtak. Utóbbi esetén pedig a férfak 3.5 pontos értékelésével szemben a nők 3.9 átlagos értékelése látható. A rugalmas munkaidőt, a gyakori visszajelzéseket, a közösségi életet és a munkahely lokációját a nők átlagosan nagyobb jelentőségű tényezőnek jelölték, a munkahely infrastruktúráját pedig a férfiak.

Szakterületek szerinti megoszlás

Az egyes szakterületek munkakereső fiataljainak prioritásai eltérnek. Államtudományi, illetve agrár és élelmiszertudományi területeken a cégen belüli előrelépési lehetőségek a legfontosabb munkahelyválasztási szempontok. A társadalomtudományi terület pályakezdőinél az átlagnál nagyobb prioritást élvez a rugalmas munkaidő. IT és informatikai területeken a mentor programok és vállalaton belüli tréningek, műszaki és mérnöki végzettségű fiataloknak pedig a nemzetközi előrelépési lehetőségek fontosabb munkahelyválasztási szempontok, mint az átlagnak. A bölcsészek a munkahelyi közösségi életnek, természettudományok területén a fiatalok a gyakori visszajelzésének tulajdonítanak az átlagtól nagyobb jelentőséget. A gazdaságtudományi terület pályakezdői számára a vállalat hiteles CSR tevékenysége a legkevésbé jelentős munkahelyválasztási szempont. Ezzel szemben a középiskolásoknak az átlagnál fontosabb a vállalat valós társadalmi felelősségvállalás. Szakképzés területen pedig az előrelépési lehetőségek mellett a munkahelyi közösségi élet a legfontosabb szempontok egy munkaadó kiválasztásánál.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A TERMESZ Szerszámház bemutatja: Működik a kémia!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Döntöttek a szervezők a Fezen fesztivál sorsáról

Döntöttek a szervezők a Fezen fesztivál sorsáról

More details
Újra fogad vendégeket a Zsóry-fürdő

Újra fogad vendégeket a Zsóry-fürdő

More details
Autósok, figyelem! Ismét emelkedik a benzin ára szerdától: ennyit kell fizetni a kutaknál

Autósok, figyelem! Ismét emelkedik a benzin ára szerdától: ennyit kell fizetni a kutaknál

More details
Megnyílt a világ legmagasabb végtelen medencéje Dubajban

Megnyílt a világ legmagasabb végtelen medencéje Dubajban

More details
Elhalasztják az Ünnepi Könyvhetet

Elhalasztják az Ünnepi Könyvhetet

More details
A Kopaszi-gát melletti BudaParton nyit újra a Dürer Kert

A Kopaszi-gát melletti BudaParton nyit újra a Dürer Kert

More details
Nyitnak a turisztikai létesítmények a somogyi erdőben

Nyitnak a turisztikai létesítmények a somogyi erdőben

More details
Június 5-én nyílt napot tartanak a hazai kisüzemi sörfőzdék

Június 5-én nyílt napot tartanak a hazai kisüzemi sörfőzdék

More details
Debrecen újranyit

Debrecen újranyit

More details