2026. június 30., kedd - Pál

Konferenciák, tréningek

KKV-mentő hitelek, pályázatok – Szombathely, 2020. szeptember 24.

933

A vírus okozta világválság miatt nagy gazdasági visszaesést élünk meg, melynek tovagyűrűző hatásaival még sokáig számolnunk kell. Addig is ki kell tartani, finanszírozni kell a működést, a talpra állást.

A legolcsóbb megoldás erre a támogatott hitelprogramok, melyek beruházásra, forgóeszközre, likviditásfinaszírozásra és munkahely-megőrzésre egyaránt felvehetők.

A krízisből leggyorsabban kilábalni általában csak gyors technológiaváltással lehet. A hazai vállalkozások 50 %-a már úgy döntött, erre költi saját, illetve kölcsönforrásait. Nemsokára elindul a gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakasza is. 2022-ig a tervek szerint tovább öntik a gazdaságba a pénzt, melyből jut bőven a kkv-knak is.

Az Európai Uniós vissza nem térítendő támogatásokat is átirányították gazdaságmentésre, abból is jut jócskán segítség a következő hónapokban, években.
Mindenkinek van esélye arra, hogy eladósodás nélkül megúszhassa a recessziót.

Milyen források és finanszírozási segítségek maradtak még, mely újakra lehet számítani az elkövetkezendő időkben? A konferencia előadói biztosan tudnak olyan finanszírozási megoldásokat mondani, amely az ön cégének is testhezálló.

Várjuk a mikro- kis- és középvállalati döntéshozókat! Rengeteg pénzhez jutási lehetőséget osztunk meg, azonnal hasznosítható tanácsokkal, személyes konzultációs lehetőséggel.

Időpont: 2020. szeptember 24.
Helyszín: Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Szombathely, Honvéd tér 2.)
További információk: ppkonferencia.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője