2025. június 21., szombat - Alajos
Sikeres tanácsadó karriert követően döntött úgy, hogy egy merőben más mesterséget is kipróbál, és likőrkészítőnek áll. Éjszakákba nyúló kísérletezéseihez szomorú esemény adott inspirációt: szerelmi bánatáról szerette volna elterelni a figyelmét. Akkor még nem hitte, hogy az így készült gyógynövényes meggylikőr, a Woman Spirit a világ egyik legnagyobb italversenyén nyer majd díjat. Rögtön kettőt.
2024-ben elkészül a korridor 5C közlekedési folyosó horvátországi szakasza, Szarajevóig pedig 2025-től utazhatunk autópályán.
Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.
Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődött meg a június 29. és július 2. között zajló, több mint 130 zenei produkciót kínáló Fishing on Orfű (FOO) fesztivál a mecseki üdülőtelepülés kempingjében. A rendezvényre már minden jegy elkelt - közölték a szervezők az MTI-vel.
Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és "hamisítatlan fesztiválhangulat" várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetjük meg Budapesten – közölte a rendezvények kommunikációs ügynöksége.
A Balaton a második otthona a zenekarnak. Ide tértek haza rengeteg koncert után, itt beszélgettek hajnalig a verandán, itt tervezték a jövőt, és itt írtak meg rengeteg dalt.
Egyedüli magyar vörösborként nyert aranyat a Decanter World Wine Awards-on, amely a világ legnagyobb és legelismertebb borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018 lett az egyetlen aranyérmes vörösbor a Magyarországról nevezett vörös tételek közül.
|
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén újra…
A stresszoldás és a mentális jóllét igen…
A "Több mint levendula" - Gyógy- és…