2026. február 7., szombat - Tódor

Esemény

800 hazai település csaknem tizennyolcezer magyar és 83 ország kétezernél több külföldi futója gyönyörködhet Budapest világörökségi panorámájában október 8-9-én.

Idén is megmérettetik magukat az ICCO nemzetközi kommunikációs tanácsadó szervezet által meghirdetett globális PR versenyen a fiatal PR-szakemberek.  A hazai selejtezőt 2022. október 18-án tartjuk, amelyre bármely 35 év alatti PR szakember jelentkezhet, legyen akár ügynökségi vagy vállalati dolgozó, szabadúszó szakember.

Ünnepi látványetetéssel, szakvezetéssel és tematikus foglalkozással is várják az érdeklődőket szombaton a debreceni állatkertben.

Számos nagyszerű előadással bővül a Müpa téli kínálata: egy évfordulóját ünneplő legendás együttes mellett rendhagyó koncerttel érkezik a fiatalok egyik kedvenc zenekara, visszatérnek népszerű tánc- és újcirkuszi produkciók, és újabb fejezettel folytatódnak a már megszokott sorozatok is.

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

Meghosszabbítja nyitvatartását az Üllői úti főépületben az Iparművészeti Múzeum: az Opus 735 program október közepéig további új időpontokban lesz látogatható. Szerdán és pénteken délutáni, csütörtökön és szombaton pedig délelőtti idősávokra lehet jegyet vásárolni a opus735 címen.

Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt segítséget a DEKRA Akademie képzése.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője