2025. december 3., szerda - Ferenc

Események

Látványrestaurátor-műhely nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban

618

Látványrestaurátor-műhely nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban: a kiállítótérben elhelyezett üvegfalú műhelyben szakemberek a múzeum egyik legértékesebb műtárgyát, a Seuso-tálat restaurálják.

Az első magyarországi látványrestaurátor-műhelyről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Múzeum új kiadványait is bemutatták.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a jelenlegi nehéz időszak átvészelése érdekében nehéz döntéseket hoztak meg az elmúlt hetekben. Kiemelte, mindezek ellenére újabb és újabb ötletekkel csalogatják a múzeumba a közönséget és a szakmai közeg számára is ötleteket adnak.

Elmondta, hogy egyes vidéki tagintézményeik átmenetileg nem lesznek látogathatók, de ezt az időt sem töltik tétlenül, az intézmények újragondolása, az új kiállítások megtervezése, szakmai munka zajlik.

A Nemzeti Múzeum főépületét azonban a legnehezebb időkben is nyitva kell tartani, és munkájukat semmi más nem legitimálja, mint a közönség figyelme és szeretete, amely napról napra nő – tette hozzá a főigazgató.

Mint mondta, ahhoz, hogy a közönség figyelmét fenntartsák, innovatív megoldásokra is szükség van. Az egyik első ilyen a látványrestaurátor-műhely megnyitása, amelynek technikai felszereltsége a legmodernebb, világszínvonalú háttérrel tudják a világ egyik legértékesebb műtárgyát restaurálni.

reski

Kiemelte: amikor több mint egy éve főigazgatónak kinevezték, azzal szembesült, hogy már fél éve nem láthatja a nagyközönség a Seuso-kincs névadó darabját, amely egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a lelet a Kárpát-medencéből származik. A két hete elkészült, eddig próbaüzemben működő műhelyben a közönség láthatja a tálat, amit a látogatók nagy érdeklődéssel fogadtak.

A műhely jelentősége abban áll, hogy a közönség megismerheti műtárgyat és azt a folyamatot is, amelynek révén a műtárgy kiállítható állapotba kerül.

A látványrestaurátor-műhely létrehozása inspirációt, ösztönzést jelenthet a fiataloknak, hogy ők is ezt a szakot, pályát válasszák. Szükség van képzett szakemberekre, ez a műhely arra is jó, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a gyönyörű szakmára – jegyezte meg L. Simon László.

A következő látványrestaurátor-műhelyt az esztergomi várban a jövő év elején valósítják meg, mondta a főigazgató, aki szólt arról is, hogy évtizedek óta nem működő sorozataikat indították újra, kétnyelvű és csak idegennyelvű kiadványokat is megjelentetnek.

Az új kiadványok kiemelkedő sikerrel szerepeltek a könyvfesztiválon – mondta, hozzátéve: a továbbiakban is számos új kiadvány megjelentetését tervezik.

Mráv Zsolt régész, szakmuzeológus a Seuso-kincs történeti jelentőségéről beszélt. Kiemelte: a restaurálás alatt álló Seuso-tál az egész leletegyüttes kulcsdarabja, amelynek fontos történeti jelentősége van, és az is ennek köszönhető, hogy a Nemzeti Múzeumban látható a leletegyüttes.

Szólt arról, hogy a tál mit jelenthetett a tulajdonosa számára, és milyen üzenetek közvetítésében volt segítségére a lakomák alatt.

Beszélt a tál szerepéről a Seuso-kincs magyarországi származásának felismerésében és az ennek igazolására irányuló kutatásokban.

Németh Norbert fém-, ötvösrestaurátor-művész elmondta: a tál restaurálása több éve zajló folyamat, nagy mérete miatt egy időben több restaurátor dolgozik a feladaton, különböző új technikákat, egyedileg készített célszerszámokat, innovatív eljárásokat alkalmaznak, új anyagokat vetnek be. A tál sérülékeny anyaga és érzékeny díszítményei miatt a nagyfokú precizitást igénylő beavatkozásokat speciális mikroszkópok alatt végzik.

Az aprólékos folyamatok bemutatását egy kivetítőn kísérhetik figyelemmel a látogatók.

A múzeum új kiadványait Mészáros Balázs szerkesztőségi csoportvezető mutatta be. Kiemelte a Műtárgyvédelem című sorozat új kötetét, mint mondta, az 1974-ben indított sorozat többéves kényszerszünet után idén jelent meg újra. Többek között szólt a The Renaisssance Studiolo in Europe című angol-francia-olasz nyelvű tanulmánykötetről, továbbá az Archaeologia Hungarica, valamint a Folia Historica sorozat új darabjairól.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA decemberi Shopping Party!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

FLORA Fesztivál Kecelen, 2025. december 5-7.

More details
Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

Just Clear Életmód és Fitness Konferencia + Expo, 2025. december 6-7.

More details
Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

Adventi utazások Magyarország legszebb Mikulás- és fényvonatain

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

Eláruljuk mire vágynak a gyerekek idén a legjobban

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

Vár Budapest hivatalos karácsonyi vására és a Téli Élménypark is

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője