2025. december 22., hétfő - Zéno

Esemény

Az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került a hölgyek önvédelmi lehetősége, többek között a közelmúltban történt HÉV-es támadás miatt.

A legszebb tíz között végzett a Puskin, ezzel híres párizsi, amerikai, madridi és londoni mozikat is maga mögé utasított.

Magyarországon megközelítőleg 2900 olyan, ötezer főnél kevesebb lélekszámú kistelepülés található, amely a Magyar Falu Programba sorolható. Ezek zöme, nagyjából 2500 település nagyon nagy arányban veszített a népességéből az elmúlt évtizedekben.Nagyon úgy fest, hogy a falusi CSOK és a Magyar Falu Program viszont új lendületet ad ezeknek az elnéptelenedő kistelepüléseknek.

A karantén negyedik hónapjába érve egyre többeket visel meg, hogy a korábbi edzési lehetőségek beszűkültek: az edzőtermek zárva tartanak, és a szabadban sportolni sem ideális a hidegebb időben. Pedig arra is lenne lehetőség, hogy profi körülmények közt edzzünk az otthonunkon kívül: van olyan beltéri edzésforma, amit jelenleg is igénybe vehetünk

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest Projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, s e jeles alkalomból az építőipari hagyományoknak megfelelően az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el az épület padlóburkolata alá.

Játékra, tartalomfogyasztásra, virtuális konferenciákra és prezentációkra optimalizálhatják a terméket.

Nemrég új részleg nyitotta meg kapuit az élményalapú tanulás lehetőségeit a gyakorlatban is bemutató győri Mobilis Központban. A digitalizáció fejlődésével és annak oktatásban betöltött szerepével foglalkozó MOBILITY Digitális Élményközpont belső kialakítását a győri CAN Architects tervezte.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője