2026. február 8., vasárnap - Aranka

Esemény

A vírushelyzet sokak számára szakmai fordulópontot is jelent: az eddigi feltételek megváltoztak, a munkavégzés talán végérvényesen átalakult. Akadtak, akik a korábbi munkahelyüket voltak kénytelenek otthagyni, míg mások egyenesen karriert váltanának a viszontagságok miatt.

A magyar nők az ajánlottnál kevesebb időt fordítanak reggelizésre, s bár a legtöbben az egészséges és finom reggeliket keresik, „az élet többnyire közbeszól” - derült ki a Viblance közvélemény-kutatásából, amiben a reggelizési szokásokra és annak minőségére voltak kíváncsiak.

A hirdetők összességében 401,9 milliárd forintot fordítottak reklámozásra Magyarországon tavaly, ami 15,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A médiába befolyó reklámbevétel 240 milliárd forint volt, 2,8 százalékkal csökkent az előző évihez képest – közölte a Magyar Reklámszövetség.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) bejelentette, az alsósok a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet nélkül, ingyenesen utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben.

Az Apple streaming-csatornáján pénteken mutatják be Sir David Attenborough The Year Earth Changed (Az év, amikor a Föld megváltozott) című filmjét. Arról szól, hogyan hatott az élővilágra az emberek koronavírus-járvány miatti eltűnése rengeteg természeti élőhelyről.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután bejelentette, hogy amint elérjük a 3,5 millió beoltottat Magyarországon, megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

A Fellowes laboratóriumi körülmények között bevizsgáltatta az AeraMax Pro professzionális, elsősorban intézményekbe szánt légtisztító berendezését koronavírusra és H1N1 influenzavírusra.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője