2026. február 7., szombat - Tódor

Esemény

A 120 éves magyar filmről nyílt kiállítás szerdán Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A rengeteg sütős-főzős műsornak köszönhetően egyre többet kapnak kedvet ahhoz, hogy kipróbálják magukat a tűzhely előtt. A konyhában igazán járatosak azonban azt is tudják, hogy egy-egy hozzávalót milyen sokoldalúan fel lehet használni.

A most megjelenő „Így nyertek ők” című album egyszerre szól jelenről, azaz olyan sportolókról, akiknek szurkolhatunk a mostani olimpián, és múltról is, hiszen korunk sporthőseit egykori, legendás olimpikonjainkkal állítja párba.

Ahogy az már a hírek alapján várható volt, a kormány rendeletbe foglalta az építőanyagok kivitelezésének korlátozását, amely jogszabályként is közlésre került (402/2021. (VII.8.) Kormányrendelet az építőipari nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos intézkedésekről, módosítása: 441/2021. (VII.23.) Kormányrendelet és a 442/2021. (VII.23) Kormányrendelet).

A legtágasabb budai üzletét valósítja meg a Müller a szeptemberben megnyíló Etele Plazában. A Magyarországon a legszélesebb drogéria-választékkal rendelkező áruházlánc új tagja kiemelt natúr és parfüméria részleggel várja majd vásárlóit.

Néhány héten belül, augusztus 20-tól látogatható lesz a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi belső tere.

A filmipar csúcstechnológiáit felvonultató, 50 hektáros filmgyártó központ épülhet fel Mogyoródon, Astra Filmland néven, az összesen mintegy 40 milliárd forintos, több ütemben megvalósuló beruházás tovább erősítheti Magyarország nemzetközi filmgyártásban elfoglalt előkelő pozícióját, illetve versenyelőnyét a régió többi filmes központjával szemben.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője