2026. február 6., péntek - Dóra

Esemény

A Mester és Margarita, mely a harmincas évek sztálini diktatúrájában született és annak rendkívül szórakoztató, egyben elrettentő krónikája, harminc évig nem kerülhetett nyomtatásba. Azóta viszont milliók kedvence, kultikus olvasmány, ami színpadon is gyakran, mindig megújuló formában kel életre.

A Dresszkód: szecesszió című kiállítás után egy kortárs divattervező legenda, Zoób Kati öltözeteiből nyílik kiállítás január második felében a budapesti Ráth György-villa összes termeiben.

A verseny célja, hogy megtalálja és bemutassa azokat az eredményes vállalatokat, akik ma Magyarországon fenntarthatóan, kiemelt fontossággal, "öko-tudatosan" és környezetkímélően gyártanak innovatív termékeket, adnak el szolgáltatásokat, vagy támogatják fejlesztéseikkel, folyamataikkal a piacot.

A legmodernebb technológiákat felvonultató, most megépült népligeti multifunkcionális sportlétesítmény az MVM Zrt. és a BMSK Zrt. együttműködése alapján felveszi az MVM DOME nevet.

A világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta a Magyar Zene Házát az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out – közölte a Városliget Zrt. az MTI-vel.

A Megyeri hidat egy óriási karácsonyfává varázsolta a Magyar Közút, a különleges díszkivilágításban december 23-ig lehet gyönyörködni.

Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja, Andrea Bocelli 2022. október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője