2026. február 6., péntek - Dóra

Esemény

Ingyenes programokkal, közte interaktív kiállítással, digitális kirakóval és robotszkenner-bemutatóval is várja a családokat szombaton az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Budapesten.

Immár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.

Július végétől három hétig tartó szabadtéri fesztivált rendeznek Salgótarjánban, amelyen csaknem 30 programot kínálnak a város Fő terén. A programok között lesz a salgótarjáni születésű előadóművész, gitáros, zeneszerző Alapi István születésnapi koncertje is.

Idén május 25-én szerdán rendezik a Kihívás Napját. A nagy népszerűségnek örvendő, ingyenes, játékos nap célja, hogy kedvet teremtsen a mozgással teli életmódhoz. Ebben az évben települések, tanintézmények, munkahelyek és közösségek is indulhatnak a legsportosabb címért.

Különleges, minden korosztály számára vonzó programokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben pénteken délután - közölték a szervezők.

Kiskőrös fennállásának több, mint 300 éves történetét idén is a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál rendezvénysorozatával ünnepli Petőfi szülővárosa május 20. és 22. között.

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében és a borvidék borászainak aktív közreműködésével, a pandémia okozta kényszerszünet után idén ismét megrendezik Badacsonyban a hagyományos Bortriatlont.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője