2026. július 1., szerda - Annamária

Hírek, elemzések

Sisi piperetükre a májusi Hónap kincse a Nemzeti Múzeumban

699

A szépségápolási rutinjairól legendásan híres Sisi piperetükrét – amelyet egy német árverésen vásárolt meg a Magyar Nemzeti Múzeum – egy hónapig lehet megtekinteni az intézmény Széchényi-termében.

Uralkodóinknak sokszor alakját, vagy arcát sem ismerjük, ám akadnak olyanok, akiknek vonásain és jellemén kívül szépségük és megjelenésük titka, vagy annak kellékei is fennmaradtak.

Egyértelműen ilyen I. Ferenc József magyar király felesége, Sisi, akinek hajápolási praktikáiról, hajkoronájának dússágáról és bőrápolási szokásairól nemcsak írott vagy képi emlékek maradtak fent, de tárgyak is őrzik a királynéi szépségrutin emlékét, mint például ez az udvartartás számára készített, gyönyörűen megmunkált, ezüstkeretű tükör, amelyet a múlt esztendőben vásárolt meg egy müncheni árverésen a Magyar Nemzeti Múzeum.

L. Simon László, a múzeum főigazgatója a műtárgy bemutatása alkalmából tartott rendezvényen elmondta: a létesítmény gyűjteménye folyamatosan gyarapodik, így hónapról hónapra olyan nagyszerű kiállítási tárgyakat, történelmi emlékeket tudnak bemutatni, mint a most kiállított piperetükör. Hangsúlyozta, a Nemzeti Múzeum legfontosabb feladata, hogy ezeken a tárgyakon, emlékeken keresztül járuljon hozzá nemzetünk hiteles történelmének, valamint történelemformáló mondáinak, mítoszainak és hiedelmeinek bemutatásához.

A májusi Hónap kincse 1872 után készülhetett, tehát biztosan nem esküvői ajándék volt. A keret vésett, rátett királynéi monogramja fölött a császári korona is szerepel, ez alapján a tükör a császári birtok ceremoniális hálószobájában állhatott. Erzsébet királyné bécsi, hofburgbeli lakosztályában ma is látható az az egyszerűbb kivitelű készlet, amely a királyné napi szépségrutinját szolgálhatta.

A műtárgy a bécsi udvar egyik elismert szállítója, Josef Carl Klinkosch (1822‒1888) jegyeit viseli, aki a 19. század közepének egyik legfontosabb ötvösmanufaktúráját vezette. 1869-ben már egyedüli tulajdonosa lett a cégnek, ekkortól használta az ezen a tükrön is látható mesterjelzést.

A keret a 18. század harmincas éveiben készült, francia hullámos keretelésű tükröket követi, szerkezete a kora újkortól ismert módon készült. Polírozott diófa alapra szerelték rá apró ezüstszegecsekkel az előoldalra a fa magnál kissé nagyobb, öntött, cizellált, vésett ezüstkeretet. A hátoldalon a kitámasztást szolgáló fa csuklókat karéjos szélű ezüstlemezek rögzítik.

Sisi piperetükre egy hónapig látható a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője