2026. február 6., péntek - Dóra

Esemény

Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A 15 és 24 év közötti európai fiataloknak pedig több mint fele (52 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt – szándékosan vagy véletlenül - az interneten, egyharmaduk (33 százalék) pedig azt is megosztotta, hogy illegális forrásból jutott digitális tartalomhoz. A helyzetre reagálva a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából „Az eredeti az igazi!” kreatív pályázat keretében vonja be a 16-25 éves középiskolásokat és egyetemistákat az illegális forrásból származó termékek elleni küzdelembe.

A nyári melegben nincs is jobb annál, mint amikor valaki fürdőzéssel kapcsolódik ki. Legyen szó úszómedencéről, gyógy- vagy természetes vizekről, néhány alapvető szabályt érdemes betartanunk az egészségünk megőrzése érdekében. A lányokat, nőket és férfiakat is fenyegeti a felfázás és a húgyúti betegségek megjelenése.

Idén első alkalommal hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a csokifagyi napját Magyarországon, igazodva a nemzetközi naphoz, ugyanis évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein. Június 7-én 12 megyében lesz lehetőség féláron nyalni a csokifagyit.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 9-12. között nyitja meg kapuit a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.

A 2003-as évben kétszer – húsvétkor és karácsonykor – lesz négynapos a hétvége, ezenfelül négyszer tölthetünk majd három napot pihenéssel, kikapcsolódással.

Tavaly új eseménysorozat vette kezdetét Szobon, a Dunakanyar egyik legszebb partszakaszán. A Duna-Ipoly Nemzeti Park területén elhelyezkedő település méltán híres a finomabbnál finomabb gyümölcsök és belőlük készülő szörpök kínálatáról, amit most szélesebb körben is szeretnének megismertetni az érdeklődőkkel.

Még nem tudod, hogy mit pakolj a strandtáskádba vagy piknikkosaradba idén nyáron? Gyere el június 11-én, szombaton a Kopaszi-gátra, és nézd meg, hogy csinálják ezt a profik!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője