2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

A P. Mobil "első nagylemeze" felújítva újra megjelenik

515

Digitálisan felújított hanggal újra kiadják a P. Mobil első nagylemezeként számon tartott, de csak évtizedekkel később megjelent 1978-as koncertfelvételt.

Az első nagylemez - 1978 című felvétel június 18-án szombaton lesz először elérhető a lemezboltok napjához csatlakozó helyeken, kétféle formátumban, CD-n és korlátozott példányszámban audiókazettán - közölte a GrundRecords kiadó az MTI-vel. Az 1973-ban a Gesarolból alakult, Schuster Lóránt által vezetett P. Mobil meghatározó szerepet játszott a hazai hard rock történetében, és ma is aktív.

A hetvenes években a sikeres turnék, a komoly rajongótábor és a teltházas koncertek ellenére a P. Mobil klasszikusnak nevezhető felállásának a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nem adott engedélyt nagylemez elkészítésére, csak kislemezen jelenhetett meg négy számuk (Kétforintos dal, Menj tovább, Forma I., Utolsó cigaretta) 1978-ban és 1979-ben. Sokan gondolják úgy, hogy tartalma alapján az 1978. október 26-án a Láng Művelődési Központban adott koncert dalainak kellett volna alkotnia a zenekar első nagylemezét.

A P. Mobilban ekkor a zenekarvezető, szövegíró Schuster Lóránt mellett Vikidál Gyula énekelt, Bencsik Sándor gitározott, Cserháti István billentyűs hangszereken, Kékesi László basszusgitáron játszott, Mareczky István pedig dobolt. Közülük Bencsik és Cserháti már nem él, előbbi 1987-ben, utóbbi 2005-ben hunyt el. Az előadásról jó minőségű hangfelvétel készült, amely végül 1998-ban jelent meg CD-n és kazettán. A felvételt 2018-ban dupla vinylen a GrundRecords adta ki, az anyag most Rozgonyi Péter hangmérnök munkájával digitálisan felújított hanggal kerül a boltokba CD-n. Az új kiadás egy tizenhat oldalas füzettel lát napvilágot, a benne szereplő fotók nagy része eddig nem jelent meg sehol.

A koncerten eljátszották a négy említett kislemezdalt, valamint olyan ismert Mobil-dalokat, mint például a Főnix éjszakája és a Tűzimádó, de hallható az anyagon a Honfoglalás szvit öt tétele is. Szintén rákerült két extra dal, amelyeket az 1978-as koncert hangbeállásán rögzítettek. A szombati lemezboltok napján kapható lesz audiókazettán (kétféle színben) a P. Mobil És? című feldolgozásanyaga is, amely 2019-ben CD-n, tavaly pedig LP-n jelent meg.

| Forrás: hirtv.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője