2026. január 14., szerda - Bódog

Hírek, elemzések

Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban 2023. november 24-én

792

Hogyan fogadja be Bukta Imre festőművészt és barátait Vöröstó?  Miként születik meg egy kórusmű előadása a Szent Mauríciusz Kolostor zeneszerető közösségei és a világ egyik vezető barokk együttesének közös alkotófolyamatában?  Milyen az, amikor a Forte Társulat beköltözik Pécselyre és a színház a Balaton-felvidéki falu életébe szövődik?helyszínek vendégszeretetéből is ízelítőt kaphatunk.

November 24-én este a Capa Központban ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk. Egy rendhagyó találkozás keretében Bukta Imre Kossuth-díjas képzőművész Horváth Csaba rendezővel és Vikman Pállal, az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjével fog beszélgetni. Kortárs fotográfusok osztják meg, milyen volt a kultúra születését nyomon követni, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter pedig a fotósorozatokhoz készült műveiket olvassák fel Vázsonyi János improvizációs kíséretével. Az ingyenes eseményen egy borkostoló keretében a kortárs művészeteknek otthont adó

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjának egyik célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és a helyieket. A régiós kezdeményezések közül kiemelkedett a Kultháló VEB2023 projekt, ami 11 bakonyi és Balaton-felvidéki bázison a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt emelte fókuszba. Helyi alkotókhoz vagy közösségekhez a kortárs művészet jól ismert szereplői érkeztek vendégségbe, hogy közösen valami újat hozzanak létre. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs, Oláh Gergely Máté – vállalkozott arra, hogy fényképezőgéppel a kezükben nyomon követik ezeket a találkozásokat, és megpróbálják tetten érni és megmutatni azokat a pillanatokat, amikor a művészet születik.

November 24-én a Capa Központ Rendezvénytermében a Közös többszörös - Tapasztalatok a Bakony-Balaton művészeti életéből című eseményen művészek, fotósok és a program szervezői osztják meg egymással és a közönséggel tapasztalataikat, betekintést adva a máskor rejtett pillanatokba. Bukta Imre Kossuth-díjas festőművész, Horváth Csaba a Forte Társulat alapítója és művészeti vezetőjének, valamint Vikman Pál az Orlando Énekegyüttes kórusvezetőjének beszélgetése, valamint felolvasások, zenei improvizáció és borkostoló hívja közös gondolkodásra a közönséget.

Részletes program: 2024. november 24. 18 órától

  • Köszöntő: Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója
  • Megnyitó: Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt. vezérigazgatója
  • Ismeretlen régió. A Kultháló bázisok szellemiségéről - Mike Friderika, a VEB 2023
  • Programfejlesztésért felelős igazgatója, Nagy Krisztián a VEB 2023 projektmenedzsere
  • Műhelymunkák fotós szemmel: Horváth Katalin Fanni, Oláh Gergely Mátéfotográfusok

● A művészet hívása / a meghívás művészete

  • Bukta Imre, Kossuth-díjas festőművész, Vöröstó
  • Horváth Csaba, rendező, a Forte Társulat alapítója és művészeti vezetője, Pécsely
  • Vikman Pál - Orlando Énekegyüttes, kórusvezető, Bakonybél

● Töredékes párbeszéd: Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi és Závada Péter

felolvasása / Vázsonyi János zenéje

● Félig tele. Borkóstoló: Skizo Pincészet

Moderátor: Winkler Nóra

További információ: https://capacenter.hu/esemenyek/kozos-tobbszoros-tapasztalatok-a-bakony-balaton-muveszeti-eletebol/

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője