2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Amerikában nyert, japánok rendelték, a magyar dizájnerek pedig megtervezték

1028

Amerikában nyert rangos díjat az a magyar dizájnerek által tervezett vízipóló-labda, amely hamarosan a World Aquatics (FINA) vízilabda-világbajnokságán is bevetnek a japán Fukuokában.

A nem mindennapi labdát a japán Mikasa cég rendelte meg a magyar dizájnercsapattól, akiket számos tervező közül választottak ki és akik a japán dizájnereket is maguk mögé utasították a grafikájukkal. A Mikasa elnök-vezérigazgatója, Juji Szaeki nemes egyszerűséggel így mutatta be az új labdát: “Ez messze a legjobb vízipóló-labda, amit valaha alkottunk.”

A győztes terv Láng Kristóf nevéhez fűződik, az elkészítése során pedig számos dologra kellett ügyelnünk, aminek a végén egy gömbre illeszthető tökéletes dizájnná kellett összeállnia. A labdát ugyanis az alapoktól elkezdve kellett újratervezni, és olyan színeket és grafikát kellett alkalmazni, ami kontrasztos, vibráló és dinamikus, hogy a víz alatt is jól kivehető és könnyen megtalálható legyen a játékosok számára”

- magyarázta a Graphasel Design Studio art direktora, Ördögh László.

A dizájner csapat győztes projektjét hosszas tervezés előzte meg, amelynek során a labdát a magyar klubcsapatok is tesztelték játék közben. A vízipóló-meccsek alatt is jelesre vizsgázott az új csodalabda, amelyet hamarosan a japánban megrendezendő vízilabda-világbajnokságon is adogatnak majd a válogatott csapatok. A magyar stúdió számára azonban nem csak az jelent hatalmas elismerést, hogy a japán gigacég velük terveztette meg minden idők eddigi legjobb vízipóló-labdáját, de a magyar dizájn egy rangos amerikai díjat is kapott a közelmúltban: a New York Product Design Awards 2023-as díjkiosztóján lett aranyérmes a hazai csapat terve.

Amerika ugyan nem számít dizájn-nagyhatalomnak, a sportdizájnnak azonban hatalmas múltja van, ezért is nagy megtiszteltetés ez az elismerés számunkra. Az azonban legalább ilyen szívet melengető büszkeség, amikor a vízilabda-csapatok sikerét látjuk és egy kicsit mi is a győzelmeik részévé válhatunk a dizájnunknak köszönhetően”

- tette hozzá Drozsnyik Dávid, a Graphasel Design Studio vezetője.

Számos rangos nemzetközi elismeréssel díjazták a stúdiót

A magyar dizájner stúdió az amerikai elismerés mellett számos nemzetközi díjat elnyert már és több sporttal kapcsolatos projektben is bizonyítottak: többek között a 2017-es és 2022-es Vizes vb arculatát is a csapat tervezte. A magyar cég többek között hétszer nyerte el a dizájnvilág egyik legrangosabb nemzetközi elismerését, a Red Dot-ot. A stúdió ráadásul külföldről is egyre több megkeresést kap.

Nemrég keresett meg minket ismét a Mikasa, hogy a labdát bemutató 3D-animációt is küldjük el nekik, amit mi készítettünk, hogy használhassák a világbajnokságon. Hatalmas érzés, hogy a világ bármely pontján megvehető az általunk tervezett vizipóló-labda és nagyon örülünk, amikor használat közben látjuk. Legutóbb az olasz vízilabda-csapatról kaptunk fotókat meccs közben, ennek mindig nagyon örülünk”

- tette hozzá az art direktor.

| Forrás: Graphasel Design Stúdió

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője