2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Újra kinyit a szegedi Móra Ferenc Múzeum

670

A téli szünet után szerdán nyit újra a szegedi Móra Ferenc Múzeum központi épülete, a közgyűjtemény kiállítóhelyei, a Fekete ház és a Vármúzeum már szombattól látogathatók – közölte Fogas Ottó igazgató hétfőn.

A szakember a közgyűjtemény tervezett tárlatairól tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a múzeum központi épületét több lépésben nyitják meg. Az energiatakarékossági intézkedések miatt a múzeum több mint két hónapig zárva tartott, így a legutóbbi nagy sikerű, a cowboyok és indiánok legendás világát bemutató kiállítás bontását is csak most tudták elkezdeni.

Szerdától már láthatók a múzeum állandó tárlatai: a névadó életét és munkásságát bemutató Móra Rengeteg című és a természettudományi kiállítás. Emellett óránként induló vezetett séták indulnak a közgyűjtemény természettudományi, régészeti és néprajzi látványtáraiba, ahol több ezer tárgyat ismerhetnek meg az érdeklődők.

Áprilisban két időszaki tárlattal várják a vendégeket a Kultúrpalota földszintjén. A Kövér Béla Bábszínházzal együttműködve interaktív színháztörténeti kiállítást rendeznek a gyerekeknek. Egy kamaratárlaton pedig Giorgio Vasari a közelmúltban Rómában bemutatott Angyali üdvözlet című táblaképe látható.

Májusban az ókori Kínáról nyílik nagyszabású tárlat a Móra Ferenc Múzeum központi épületében. A kiállítás középpontjában az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák állnak

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője