2026. június 30., kedd - Pál

Hírek, elemzések

Ha lemaradt a vándortáborokról, akkor itt az új lehetőség!

852

Idén minden korábbinál több fiatal mozoghat és ismerheti meg az ország legszebb tájait, ugyanis az összesen 38 útvonalon – melyből 2 kombinált – meghirdetett 840 turnusra 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők.

2023-ban már 20 ezer fiatal összesen 38 útvonalon vándortáborozhat hazánkban. A Vándortábor Program célja változatlan a 2017-es indulás óta: kedvezményes, aktív, természetközeli táborokat biztosítson az egész országban általános és középiskolás diákoknak.

Február 15-étől indul a pótjelentkezés, hiszen megnyílik a regisztráció az első jelentkezési kör után felszabadult helyekre.

A kedvezményes, 43 ezer forintos részvételi díjba az étkezés, a szállás és a programok költségei is beletartoznak.

Azok a tanárok pedig, akik vándortábor-vezető képesítéssel szerveznek Vándortábort, idén már 120 ezer forintos javadalmazásban részesülnek, ráadásul ettől az évtől kezdődően a szervezők már a zarándoktábor vezetői számára is biztosítják az akkreditált képzést.

Az idei évben a jelentkezési felület januári megnyitását követően a meghirdetett turnusok szinte valamennyi időpontja pár óra alatt gazdára talált. A megüresedett turnusokra történő regisztrálásra a szervezők február 15-én reggel 6 órától biztosítanak újra lehetőséget.

2023-ban számos újdonságot tartogat a program. A gyerekek ebben a szezonban két keréken fedezhetik fel a Békés megyei kastélyokat, illetve a Zselicet, aki pedig a Déli-Bakonyba látogat, az egy újratervezett útvonalon ismerkedhet meg ezzel a sokszínű vidékkel.

A vízivándorok számára új útvonal indul az Alsó-Tiszán, a zarándoktáborok új útvonala pedig Baranyában Mánfáról Máriagyűdre vezet. A tavaly indult székelyföldi bringás útvonalat idén is megszervezik, illetve a korábbi évekhez hasonlóan a vándortáborozók a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz továbbra is 90%-os kedvezményt kapnak.

A Vándortábor Programot 2017-ben Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár indította útjára.

A táborok sikerének kulcsa, hogy az egyes táborok lebonyolításáért az adott terület kiemelkedő szervezetei felelnek.

Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a három éve indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel.

| Forrás és fotó: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője