2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Hírek, elemzések

Összművészeti előadás készül Petőfiről középiskolásoknak

578

Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás mellett prózai szövegeken keresztül Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság, szerelem és a költő alakja elevenedik meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című zenés, irodalmi előadásban, amelynek ősbemutatója március 15-én lesz a Hagyományok Házában.

Az ősbemutató után a produkció ingyenes, országjáró körútra indul a Petőfi 200 - Közös jó a szabadság című programsorozat keretében - hangsúlyozta Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója az elődást beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A főigazgató kifejtette, hogy az alapítvány felkérésére

kilenc népszerű könnyűzenei előadó készített zenei feldolgozást egy-egy Petőfi-versből a költő születésének bicentenáriuma alkalmából

A darab szövegkönyvét - Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával - Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta, a produkció Káel Csaba rendezésében lesz látható - mondta Schmidt Mária, kiemelve: az előadás várhatóan sodró és meggyőző lesz, és elsősorban középiskolás, valamint felső tagozatos általános iskolás diákoknak készül.

Schmidt Mária emlékeztetett arra, hogy a Kertész Imre Intézet a névadó mellett Pilinszky János, Petri György, Sziveri János és Arthur Koestler hagyatékát is gondozza. Olyan életművekkel foglalkoznak, amelyeknek a szabadság áll a középpontjukban, úgy ahogy Petőfinél, aki a szabadság elkötelezettje volt. Mint mondta, az alapítvány 2009-ben Petőfi-díjat is alapított, amelyet minden évben egy arra érdemes embernek ítélnek oda.
"Petőfi közös ügy, az is közös ügy, hogy méltóképpen emlékezzünk rá" - fogalmazott Schmidt Mária, kiemelve: fontos, hogy az újabb és újabb generációk is megértsék költészetét.

A Kertész Imre Intézet közleménye szerint a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című produkcióban megjelennek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korában felerősödött értékek: a szabadság, valamint a hazaszeretet is.

Ugron Zsolna elmondta, hogy az előadáshoz az Aurevoir., Dánielfy, Ember Márk, Paulina, a Romengo, a 4S Street, Trap kapitány és a Tha Shudras, a The Biebers és Sena készítettek Petőfi egy-egy verséből feldolgozásokat.

Az előadók a dalokban - és az azokhoz készült videóklipekben - Petőfi verssorait saját zenei és képi világukkal ötvözték.

A klipek csütörtöktől érhetők el a Kertész Imre Intézet YouTube-csatornáján.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap - Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium vezetője kiemelte, hogy műfaji sokszínűség jellemzi a bicentenárium alkalmából készülő előadás dalait.

Demeter Szilárd kora rocksztárjának nevezte Petőfit, aki "az összes ellentmondásosságával együtt tudta ezt a szerelem-szabadság mátrixot megélni". Úgy vélte: Petőfi Szabadság, szerelem! című verse néhány sorában mindent elmond arról, hogy emberként miért érdemes élni a világon.
A készülő Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című előadás a kortárs popkultúra, valamint a színházi kultúra nyelvén megmutatja a Petőfi által képviselt értékeket, ezáltal hozzájárulhat ahhoz, hogy létrejöjjenek "közös kulturális kódjaink" - magyarázta Demeter Szilárd.

| Fotó és forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője