2026. február 6., péntek - Dóra

Hírek, elemzések

Idén kaphat először elismerést az Év Masszőre

802

Férfi és női kategóriában is szavazhatunk a legjobb szakemberre. Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak. Sokan gyógyítanak, rehabilitálnak, segítik a sportolók felkészülését, de olyan is akad köztük, aki sikerrel kezel meddőségi problémákat. Itt az ideje, hogy méltóképp tisztelegjünk a munkájuk előtt!

A masszőrök talpra állítanak olyan embereket, akiknek mozgásszervi nehézségeik vannak, együttműködnek az orvosokkal, gyógytornászokkal. Fontos szerepük van a prevencióban és az általános közérzet javításban, stresszoldásban is.

Masszőrhöz járni ráadásul ma már nem luxus. Önmaguknak teszünk jót ezzel, hiszen egy jó masszázs kikapcsol, ellazít, oldja a felgyülemlett feszültséget, tehát mindenkinek jót tesz, akinél orvosilag nem ellenjavallt az alkalmazása. Nagy szolgálatot tehet azoknak is, akik ülő munkát végeznek, vagy éppen ellenkezőleg, jelentős fizikai megterhelésnek vannak kitéve a napjaik során.

A szakértelem mellett a masszőröknél is rendkívül sokat számít a vendéggel való kapcsolatteremtés, kommunikáció, a meghitt hangulat kialakítása. Sokunknak van kedvenc masszőrje, akivel közeli viszonyt ápol. Míg azonban az egészségügyi dolgozóknak óriási tisztelettel adózunk, és a szépségiparban is számos vendég dicséri a számára jól bevált szakembereket, a masszőrök munkájáról kevesebbet hallani.

Szavazattal ismerhetjük el a kedvenc masszőrünket

Ezen változtatna egy hiánypótló kezdeményezés, Az év masszőre veseny, amely egyúttal a szakma előtti tisztelgés is. Korondán Gábor, a Sara Beauty Spa márkamenedzsere hangsúlyozza: hiszik és tudják, hogy a masszőrök tevékenysége nem csak munka, hanem sokkal több annál.

“Masszőrnek lenni ugyan elismert szakma ma Magyarországon, mégis úgy érezzük, lehetne még elismertebb. Kezdeményezésünk célja, hogy megmutassák magukat hazánk masszőrei. Hogy láthassuk őket arccal, névvel, legyenek büszkék arra a csodára, ami a kezükben rejlik” - mondja.

A cég így magára vállalta a feladatot, hogy bemutassa a masszőröket, saját közösségi médiafelületeit használva erre a célra. Az “Év Masszőre” díjra a szakemberek egy, a szalonjukban vagy a masszázságyuk mellett készült, saját fotóval pályázhatnak a
Sara Beauty Spa Facebook-oldalán.

Ezután kezdődhet a lájkvadászat, amely során a szakemberek felkérhetik barátaikat, ismerőseiket, hogy lájkolják a fényképüket. Bár a kliensek direktben nem nevezhetik a masszőrüket, felhívhatják a figyelmét a kezdeményezésre, és szavazhatnak is rá. Amennyiben sok kedves és elégedett ügyféllel rendelkezik a masszőr, máris van kiket mozgósítani a siker érdekében.

Az Év Masszőre díj női és férfi kategóriában is elnyerhető: sokan kimondottan az egyik, vagy másik nemű masszőrhöz mennek szívesen, így a szervezők szerettek volna egyenlő esélyeket teremteni. A férfi masszőröket kiemelten bátorítják: mutassák meg magukat, hiszen ez a szakma nem csak a hölgyeké!

"A két díjazott nyereménye a 2022-es évre elegendő masszázsolaj és masszázskrém lesz, így köszönve meg a kiváló munkát. Emellett egy teljesen egyedileg készített trófeát kapnak a nyertesek, és egy marketing célokra használható plecsnit is, amellyel ebben az esztendőben az év masszőreként hivatkozhatnak magukra" - zárja Korondán Gábor.

I Forrás: OGH

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője