2024. április 19., péntek - Emma

Hírek, elemzések

Hogyan készülhetünk fel a vadbalesetekre?

304

Amikor vadbalesetekről olvasunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk ilyesmi sosem fordulhat elő. A rossz hír az, hogy a közúti baleseteket három tényező együttes hatása befolyásolja, az eszköz, a pálya és az ember.

Ráadásul a központi statisztikák alapján, a közúti balesetek 90%-a az „emberi” tényezőre vezethető vissza, így a balesetek megelőzése tekintetében a legfontosabb körülmény a gépjárművezető felkészültsége lehet. Csörgő László, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai trénere segít gyakorlati tanácsokkal.

Egy közúti baleset összetett folyamat eredménye és a gyakorlott gépjárművezetők is ki vannak téve a veszélynek. Nagyon sokszor pont az okozza a baleseteket, hogy a vezetők rutinból közlekednek, nincsenek száz százalékig jelen a közlekedésben. A hirtelen kialakuló vészhelyzetben, mindenki saját aktuális állapota és készség szintje alapján reagál, azonban egy stresszhelyzetben - az esetek nagy százalékában - ez kevésnek bizonyul.

"A vezetéstechnikai képzéseken van mit tennünk, alapstatisztika, hogy résztvevőink 80%-a nem tud helyesen vészfékezni, illetve hatékonyan elvégezni egy kikerülési feladatot. Azonban meggyőződésem, hogy rengeteget tehetünk az egyéni felkészültség területén. A készségek fejleszthetőek" - mondta Csörgő László, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai trénere.

Hol vannak a legveszélyesebb útszakaszok?

Dr. Farkas János, az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék / Útökológiai Munkacsoport vezetője elmondta, hol érdemes kiemelten figyelni a volán mögött.

"A gyorsforgalmi utakat, autópályákat, autóutakat ún. védő kerítés határolja. A csomópontok fel- és lehajtó ágainál azonban véget ér a kerítés, és az állatok be tudnak jutni a pályatestre. Saját vizsgálataink is azt mutatták, hogy a vadbejutások 80-90 %-a csomópontoknál történik. Az alsóbbrendű utakat azonban nem határolják védő kerítések. Ráadásul a vadak vonulásuk során keresztezik ezeket az utakat, így megnő a gázolások esélye" - nyilatkozta a szakember.

A vadbalesetek kivédésére leggyakrabban vadsípokat vagy vadriasztóberendezéseket ajánlanak, amely készülékek különböző frekvenciájú hangokat adnak ki, az állatok riasztására. A hang hatására a fák és bokrok közt megbúvó vadak megriadnak és megpróbálnak távolabb kerülni a zaj forrásától.

Speciális eszközökkel is védekezhetünk

"Minden eszköz hasznos, amely szolgálja a biztonságunkat. Legyen szó az autókba épített vezetéstámogató rendszerekről, vagy az utólagosan felszerelhető eszközökről egyaránt. A lényeg, hogy tegyünk meg mindent, amely tőlünk elvárható a balesetek kivédése érdekében" - mondta Csörgő László vezetéstechnikai tréner.

siren7 1
Egy ilyen hatékony eszköz például a Siren7MAX, amely segít felhívni az állatok figyelmét az érkezésünkre egy olyan hanggal, amely nincs jelen a hétköznapi életükben (3 kHz frekvencián szólal meg és 115 dB hangerősséggel dolgozik), ráadásául maga az eszköz egy magyar találmány. Azonban a legfontosabb szabály, hogy felelős, defenzív szemléletű és felkészült gépjárművezető nélkül nincs védelem, bármikor megtörténhet a baj.

"Terepi vizsgálatok során megállapítottuk, hogy az állatok felfigyeltek a hangra, és egy rövid ideig mozdulatlanul várakoztak. Ha belegondolunk, hogy az állatokkal való ütközések leggyakrabban másodperceken vagy tört másodperceken múlnak, potenciálisan csökkenthetjük a vadgázolásokat, ilyen eszköz használatával. A Siren7MAX előnye még, hogy nem igényel elektromosságot, a mágneses rögzítésének köszönhetően könnyű elhelyezni az autó tetején, motorház tetején, és könnyű eltávolítani is.

Hangsúlyozzuk azonban, hogy tökéletes biztonság nem létezik. Nincs és nem is lesz olyan eszköz, amely mentesítene a saját felelősségünk alól. Vegyük figyelembe az állatok viselkedését, szokásait is. Szürkülettől-pirkadatig fokozottan figyeljünk az állatokra, főként a szaporodási időszakban. Nagyobb biztonságunk érdekében használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a speciális eszközök biztosítanak.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details