2024. december 21., szombat - Tamás

Hírek, elemzések

Nézze meg, mennyire számít jó helynek az, ahol él!

247

Nagyon jó ugyan a fővárosban élni, de az összképen határozottan ront a megfizethetőség és a bűnözés – derül ki a Takarék Index elemzéséből. Az úgynevezett élhetőségi rangsorban dobogós helyre futott be Pilisvörösvár és Mór. Az oktatásban Győr, az egészségügyben Gyula, a munkaerőpiac alapján pedig Dunakeszi követi Budapestet.

A Takarék Index elemzői azt vizsgálták, hogy az ország egyes járásai milyen feltételeket biztosítanak az ott lakónak, melyek nyújtják a legtöbb és legmagasabb szintű szolgáltatást. Az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szempontokat, a munkaerő-piaci lehetőségeket, a bűnözési statisztikát, a vásárlási lehetőségeket és a lakóingatlanok megfizethetőségét vették figyelembe. A főváros és a nyugati országrész szinte minden vizsgált mutatóban jobban teljesít a keleti vagy dél-keleti területeknél.

A legmagasabb pontszámot aligha meglepetésre Budapest kapta a részmutatók alapján összeállított élhetőségi rangsorban. A főváros számos jellemzőben is az élen áll, így az oktatási, az egészségügyi és a kulturális, valamint a vásárlási lehetőségek alapján. Bár megfizethetőségben és a bűnözési mutatóban a járások sorában a mezőny vége felé helyezkedik el, a többi jellemző ellensúlyozza ezeket a hátrányokat. (A különböző szempontok alapján az első 10 helyen végzettekről a táblázatokat itt találja.)

Nagyobb városok kontra kistelepülések

Az első tízben találtható még a pilisvörösvári, a móri, a debreceni, a tatai, a bólyi, a budakeszi és a veszprémi járás, amelyek nagyon hasonló pontszámokat mutatnak, bár különbözik, hogy mely jellemzőkben jobbak. A nagyobb városok környékén például alacsonyabbak a megfizethetőségi pontok, míg a kisebb településeknek otthont adó móri, de még inkább a bólyi járás sokkal megfizethetőbb. A munkaerőpiaci feltételekben azonban ez utóbbiak csak a középmezőnyhöz tartoznak.

kekma

A nagyobb városok és környékük magasabb pontszámokat értek el a kulturális, oktatási, egészségügyi, de különösen a munkaerő-piaci mutatókban. Közöttük ugyanakkor több is rosszabbul áll a bűnözést vizsgálva, illetve a megfizethetőségi rangsorban is hátrébb található a magasabb lakásárak miatt.

Az oktatásban sűrű az élmezőny

A legmagasabb értékű oktatási mutatója Budapestnek van, amit a győri, a veszprémi, a szombathelyi és a bólyi járás követ az óvodáskorúakra jutó óvodai férőhelyek száma, a 8. osztályosok szövegértési és matematika kompetenciaeredményei, valamint az egységnyi területre jutó középiskolai osztályok száma alapján.

Budapest az általános iskolai kompetenciaszámokban és az elérhető középiskolai osztályok számában szerepel nagyon jól, ugyanakkor az óvodai férőhely-ellátottság terén rosszabbul áll, míg például a bólyi járásnak a középiskolákhoz kapcsolódó eredménye alacsony, de óvodai férőhelyből a gyermekekre vetítve itt található az egyik legtöbb. Az oktatásban élen álló megyeszékhelyek és nagyobb városok környékére jellemző, hogy az általános iskolai kompetenciaszámok magasak, de az óvodai és a középiskolai ellátottságban is jól állnak.

Nagy a különbség az egészségügy, a kultúra terén

Az egészségügyi részmutatónál a háziorvosok, a házi gyerekorvosok, a kórházi ágyak és a gyógyszertárak számát vizsgálták a lakosság arányában. Az élen Budapest végzett, utána a gyulai, a pécsi, a debreceni és a veszprémi járás következik.

Vásárlási lehetőségekben (is) messze elhúz Budapest. A második helyezett Dunakeszi járás is csak kevesebb, mint 20 pontot kapott a főváros 100 pontjával szemben. A vásárlási lehetőségek terén még az élmezőnyben végzett az agglomerációhoz tartozó érdi, a vecsési, és a szigetszentmiklósi járás.

A fővárosban van a legtöbb egységnyi területre jutó gyógyszertár, és szintén jó a házi gyermekorvosok elérhetősége, az egyik legkevesebb gyermekszám jut egy orvosra. Az egy lakosra jutó kórházi ágyak számában, illetve a felnőtt háziorvosok elérhetőségében azonban számos járás megelőzi. A csurgói és a hegyháti járásban arányaiban sok a felnőtt- és a házi gyermekorvos, míg a területén nincs kórház, illetve a gyógyszertári ellátottság terén is az egyik legrosszabb helyzetben vannak.

A kultúra terén Budapest előnye elvitathatatlan. Óriási a különbség az ország többi járásához képest. A második helyezett Debrecen is csupán a fővárosi pontok töredékét kapta a könyvtárak, a mozik, a múzeumi kiállítások és kulturális rendezvények számát tekintve. Nagy az eltérés a különböző területek által kínált lehetőségek között. Például a sellyei, lenti, devecseri és hegyháti járás elsősorban a könyvtárak egységnyi területre jutó magasabb számának köszönheti előkelő helyezését, miközben mozi nem található területén, illetve a kulturális rendezvények terén is rosszabbul áll. A nagyobb városok környéke főleg a könyvtárakban áll hátrébb a rangsorban.

| Forrás: azenpenzem.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

More details
Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

More details
Győri Advent és Szilveszter 2024

Győri Advent és Szilveszter 2024

More details
Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

More details
Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

More details
Galyatető, a tél csodálatos birodalma

Galyatető, a tél csodálatos birodalma

More details
Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

More details
Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője