2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Hírek, elemzések

Ételkiszállítás drónnal: a svédek megcsinálták

504

Egy Aerit nevű cég hajtotta végre Svédország első kereskedelmi célú, látótávolságon túli (BVLOS) drónos ételkiszállítását. A cég Halland megye önkormányzatával együttműködésben, egy Nimbi nevű repülő szerkezettel hajtotta végre a műveletet.

Tylösand tengerpartja közelében egy Hygge elnevezésű kávézó mellől vett repülőrajtot a küldetés. A Nimbinek egy lepényféleséget kellett kézbesítenie a megrendelő részére. Amikor a küldeményt hozzáerősítették, a drón már lebegett.

A szerkezet ezt követően felszállt az égbe, és végül önvezető módon navigált el a 2,7 kilométerrel arrébb nyugvó desztinációhoz. Amikor a célt elérte, a drón a szállítmányát a földre eresztette.

„A sebességet, a fenntarthatóságot, az akadálymentességet és természetesen azt a bizonyos »menőségi faktort« is beleértve az autonóm repülő drónok számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos utolsó mérföldes megoldásokhoz képest – mondta Alexander Perrien, az Aerit vezérigazgatója. – Halland megyével és a Transportstyrelsennel szorosan együttműködünk annak érdekében, hogy a mai fuvar egy hosszú távú kapcsolatnak csak a kezdőpontja legyen, és a drónos kiszállítás térnyerését Svédországban és az egész EU-ban is lehetővé tegyük.

A Nimbire keresztelt, akkumulátorral működő drónok hasznosteher-kapacitása 4 kilogramm. A szerkezetek automata csörlőrendszere a csomagok gördülékeny felvételét és eleresztését járulékos infrastruktúra alkalmazása nélkül is lehetővé teszi.

Az Aerit a drónos kiszállítást üzemszerűen csak 2022-ben fogja elindítani, és a szolgáltatás első lépésben kizárólag Svédország meghatározott helyszínein válik elérhetővé.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője