2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Ezek lettek Az év kiállítása 2021 díjazottjai

470

A 2010-ben alapított és évente adományozott elismerés célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza.

A díjat odaítélő Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület tájékoztatása szerint a tavalyi év után immár második alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak az elismerésre.

Újdonság, hogy – tekintettel a pandémia okozta helyzetre – három kategóriában ítélték oda a díjat, a legjobb virtuális kiállítást külön elismerve.

A cím elnyerésére húsz érvényes pályázat érkezett, melyek közül tizenkettő jutott a második fordulóba.

Az év kiállítása 2021 címet 4 millió forint alatti bekerülési költségű kiállítás kategóriában a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Vagonlakók – Trianon árvái című állandó tárlata, a 4 millió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában pedig a bükkábrányi Jószerencse Háza A vándorló bánya titkai című állandó kiállítása érdemelte ki. Virtuális kiállítás kategóriában az egri Dobó István Vármúzeum Egri borkóstoló – A szőlőművelés öröksége című virtuális tárlata kapta az elismerést.

Az év kiállítása 2021 jelöltjeként oklevélben részesült az Evangélikus Országos Múzeum „Pulszky Ferencz ajándoka” – Rézmetszet, gipsz, fénykép: fejezetek a műtárgymásolás történetéből című időszaki kiállítása, a cigándi Bodrogközi Múzeumporta A Múltkor Háza című állandó kiállítása, a Budapesti Történeti Múzeum – Aquincumi Múzeum és Régészeti Park Zseniális találmányok – Innovatív ötletek című időszaki kiállítása, a Ludwig Múzeum BarabásiLab: rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című időszaki kiállítása, a Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság Láthatatlan spektrumok című, közösen rendezett időszaki kiállítása, valamint a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum Lélek a vizek felett – Múlt és jelen találkozása a Tihanyi Apátságban című időszaki kiállítása.

Dicsérő oklevelet kapott a Borsi Rákóczi Kastélyközpont Rákóczi három születése című állandó kiállítása, a Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című időszaki kiállítása, valamint a Soproni Múzeum Mestermű – Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban című állandó kiállítása.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője