Januárban elsőként számoltunk be arról, hogy egy kétgyermekes magyar család föld körüli vitorlázásra cserélte a korlátozásokkal terhes itthoni mindennapokat. Az Atlanti-óceán átszelése után a Kis-Antillák térségében lehorgonyoztak, s amint arra újabb kapcsolatfelvételünk nyomán fény derült, az utazás ezen a ponton be is lassult. Anna és Domonkos azonban ezt egyáltalán nem bánja: ezekben a hetekben Saint-Martin szigetének francia oldaláról indítanak kisebb-nagyobb portyákat a környező szigetek irányába, vagy a környék hajósaival töltik a korlátlannak tűnő szabadidőt.

A szigeten a hagyományos karnevál elmaradt idén, de mi megtartottuk a saját kis farsangunkat a hajón, családi körben. Jelmezt, álarcot készítettünk, Boróka kalóz lánynak, Kati indián lánynak öltözött, Domi cápa volt, én szakács

– mondja Anna, miután az ottani élet részleteiről érdeklődünk. E szakács szerep minden bizonnyal összefügg azzal a nem lényegtelen ténnyel, hogy a hajó konyhájának kenyérsütője elromlott, de az új már úton van a szigetre, Anna pedig nagyon várja a csomagot.

A továbbindulást több dolog is akadályozza. Egyfelől itt kényelmes „karibi” tempóban haladnak a dolgok, ezért néhány fontos munka még nem fejeződhetett be a hajón. Másfelől vannak a koronavírus-járvánnyal összefüggő bürokratikus problémák is, amelyek nehezítik az indulást. A jelenlegi tervek szerint először Panama felé indulnának, közben megállnának Curacaóban és Kolumbiában, majd a Panama-csatornán átkelve Galápagos és Francia Polinézia lenne a cél. Ez azonban még csak hozzávetőleges koncepció, hisz a pontos tervezhetőség a világnak nem erre a pontjára a legjellemzőbb.

Annyi biztos, hogy ezt a térséget, azaz a hurrikántól érintett területeket mindenképpen el kell hagyniuk legkésőbb május folyamán. További bonyolító tényező, hogy Galápagos után minden zárva van a Csendes-óceánon. Francia Polinéziába beadtuk a belépési kérvényt a hatóságokhoz, több mint egy hónapja, de még nem kaptunk választ. Ha elutasítják, változtatnunk kell a terveinken. Át kell gondolnunk, hová tudunk menni.

A romantikus körülményekre vágyó európaiak növekvő száma miatt már egyáltalán nem tekintik arrafelé különlegesnek a fehér emberek jelenlétét. Az európai hajósokat – így Annáékat is – barátságosan fogadják. Ebben annak is szerepe lehet, hogy több környező sziget is Európához kötődik, így közöttük viszonylag könnyen lehet közlekedni.

Tiszta udvar, rendes hajó

Maga a hajó kicsit olyan, mint otthon az ember lakása, háza. Az is folyton ad karbantartási, felújítási munkákat. Náluk is így van, azzal a különbséggel, hogy a sós tengeri környezet, az erős ultraibolya-sugárzás, az állandó rázkódás, mozgás pluszban terheli az otthonukat. Fokozatosan tudnak csak haladni bizonyos munkákkal, például az újabb napelemek felszerelésével, a navigációs eszközök telepítésével. Szárazföldi életmódhoz szokott emberek számára nem kézenfekvő, de a karbantartási munkák körébe tartozik a hajó aljára nőtt algák és egyéb élőlények eltávolítása is. Ha nem pucolják le, ez a hajó sebességénél akár fél-másfél csomós sebességvesztést is jelenthet. Aztán ott van a csavarok meghúzása, a kötelek állapotának ellenőrzése a fedélzeten, a napelemek tisztítása.

Pár hete a hajómotor indítóakkumulátora romlott el. Először kaptunk kölcsön egyet egy szomszédunktól, de az nem volt teljesen megfelelő, muszáj volt vennünk egy másikat. Elromlott a generátorunk is, azt részben meg tudtuk javítani, de egy alkatrészt ki kell cserélni benne. Most erre várunk

– mondja Domonkos.

A szárazföldi nagybevásárlás külön kaland. Van egy közepes méretű közért Marigot-ban, ami gyalog is könnyen megközelíthető a csónakkikötőtől. Ha több mindent szeretnének vásárolni, a holland oldalra mennek át. Az ottani nagy élelmiszerbolthoz nagyjából 20 perces gumicsónakút, plusz 15 perces gyalogút vezet. Ha pedig nagyon sok mindent vagy nehéz dolgokat kell venni, akkor egy szigeten élő barátjuk segítségét kérik, aki elviszi őket autóval, hogy ne kelljen annyit cipekedni.

Alacsony esetszám, karibi lazaság

A járvány esetszáma a szigeten szerencsére alacsony, nincsenek is nagyon korlátozások, szinte minden nyitva van, minden üzemel. A boltokban és egyéb zárt helyeken persze hivatalosan kötelező maszkot viselni, de ezt a már említett karibi lazasággal tartják csak be. Ebből is látszik, hogy Domiék a hosszú ott töltött idő ellenére sem integrálódtak teljesen, hisz szigorúan betartják a higiéniai és a távolságtartási szabályokat. Nagy tömegbe, étterembe, bárokba nem mennek.

Épp egy hete az iskolákban is kötelezővé tették a kisgyereknek számára a maszk viselést. A helyi szülőknél persze rögtön ki is verte a biztosítékot, egyik reggel tüntetni kezdtek ellene, a hajóra is elhallatszott a dudálás, skandálás, kiabálás. Arról nincs hír, hogy milyen eredményre vezetett a megmozdulásuk. Az antigén- és a PCR-teszt egyébként ingyenes a szigeten. Ha az emberek tüneteket észlelnek magukon vagy utazást terveznek, elmennek, és csináltatnak maguknak egy tesztet. Domonkosék más hajósokkal is találkoznak, időnként összejárnak, de ezek szabadtéri programok, és alkalmi barátaik is betartják az alapvető szabályokat. Nemrég épp egy lengyel családdal, akik már 5 éve élnek hajón, és két hasonló korú fiuk van, mint Annáék lányai.

Amúgy elég kis mozgástér nyílik Saint-Martin viszonylag kis szigetén, a hajón pedig még inkább. Ezért egy-két naponta nagyon jólesik kimenni a partra, elintézni a szükséges dolgokat, vagy felsétálni a várromhoz, megnézni a naplementét, találkozni ismerősökkel, barátokkal… A szigeten elég nagy élet van, turisták jönnek-mennek, de ennek ellenére kevés megbetegedésről hallani.

Suli a föld másik oldalán

Jó szülőkként Anna és Domi rendszeresen leülnek tanulni a lányokkal, próbálják az itthoni, magyar tantársakkal tartani a tempót. Az időeltolódás miatt viszont egyelőre nem tudnak bekapcsolódni a világhálón át az otthoni oktatásba; még egy kicsit tovább kell hajózni, hogy kiforogjon alóluk az ellentétes időzóna.

Ma például a betűformálást, betűkapcsolást a homokban írva kezdtük, miután egy teknős mellett kiúsztunk a partra. A testnevelés a partra kiúszással és visszaúszással már meg is van, aztán jöhetnek az írás és a számtanpéldák a homokba rajzolva. Majd a környezet tanulmányozása, kezdve a növényeken, vízi- és szárazföldi állatokon, és amikor megint beborul az ég, megélénkül a szél, és elkezd esni az eső, akkor az időjárási ismeretek is bejönnek a képbe; a parton a kőzetek, korallok tanulmányozásával folytattuk a délelőttöt.

Persze nem ez a leggyakoribb módja a tanulásnak, többnyire az asztalnál ülve, hagyományos módon tanulnak a gyerekek (tankönyv, munkafüzet), az említett eset „osztálykirándulásszerű” kivétel volt.

A média hatalma

A család kezdetben csak az otthon maradt tágabb rokonsággal, a barátokkal akarta megosztani az élményeit, de mivel már az elején vezettek naplót a világhálón, és Instagram-oldaluk is van, egyre több visszajelzés érkezett, hogy szeretnének több képet, videót látni, több naplóbejegyzést olvasni. Ekkor már nemcsak az ismerősök jelentkeztek, hanem sok ismeretlen, új ismerős is.

A fotók, videók készítéséhez, vágásához viszont sok időre, megfelelő eszközökre, berendezésekre van szükség, ezért követőiktől kértek támogatást, nem is eredménytelenül. Ez megerősítést jelentett arra, hogy folytassák a munkát. Hamarosan egy YouTube-csatornát is szeretnének elindítani.

Első cikkünk következményeként aztán Domonkosékra rászakadt a nyilvánosság. Balázsék rádióműsorától a Reutersig számos médium kereste meg őket. Mint mondják,

a sajtó berobbanása az életünkbe elég hirtelen jött, kissé váratlanul, felkészületlenül ért bennünket, mivel nem volt tapasztalatunk ezen a téren. Közben örültünk a sok pozitív visszajelzésnek.

A megjelenések nyomán nagyon sok biztatást, támogatást kaptak Magyarországról és a világ számos tájáról (például: Olaszország, Spanyolország, USA, Kína, Korea, Japán, India, Argentína, Kolumbia, Mexikó, Panama, Fiji). Időnként egészen megható kedvességekkel is találkoztak.

A tizenéves gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki megfordult az »üzenőfalunkon«. Az egyik nagy meglepetés egy Csongrád megyei általános iskola 7. osztálya volt, akik a tanárnőjükön keresztül elkezdték követni az utunkat, és a földrajzórák anyagába is beleveszik azokat a területeket, amerre járunk, amikről írunk. Ők küldtek egy fotót, amin egy általuk festett, »Jó szelet!« feliratot tartanak a kezükben. Nagy örömet szereztek vele. Sokan írták, hogy helyettük is utazunk, általunk jutnak el olyan helyekre, amelyekről csak álmodtak.

Egy amerikai pár azt köszönte meg, hogy a képeikkel a 40 évvel ezelőtti, épp Saint-Martin szigetén töltött nászútjuk pillanatait idézték fel. Többen írtak arról, hogy az eddig halogatott döntéseiket újragondolják Anna és Domi utazása nyomán; a legmeghatóbb mégis az volt, amikor arról értesültek, hogy egy apuka az ő utazási élményeiket ágyazza esti mesébe a gyerekeinek, hogy a kicsik ezáltal is nyitottabbá váljanak a világra.

(Forrás: index.hu)