2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Májusban nyitna, és az egész nyarat végigjátszaná a Centrál Színház

391

A koronavírus-járvány miatt – a többi teátrumhoz hasonlóan – hónapok óta csak online tud előadásokat bemutatni a Centrál Színház, amelynek a bevételei jelentősen elmaradnak a korábbiaktól. A teátrum vezetője a májusi újranyitásban reménykedik.

Puskás Tamás színházigazgató elárulta, a Centrál Színház, dacára annak, hogy úgy vélte kezdetben, hogy nincs is semmi keresnivalója az online térben, hiszen mai is élő szerzők darabjait játssza, akik biztos nem járulnak hozzá műveik ilyesforma értékesítéséhez, mára mégis gazdag online repertoárt mondhat magáénak.

Az ebből származó bevéltél ugyanakkor igen csekély, és nem mérhető ahhoz, ami a teátrum túléléséhez szükséges lenne, miután egy normál évben 8-900 millió forint a jegybevétel, most viszont csupán néhány millióra tesz szert.

Bár a Centrál Színház jelenleg a tartalékaiból él, amit főként az elmúlt évek állami támogatásainak köszönhet, Puskás Tamás szerint csak a nézők mielőbbi visszatérésében és az újranyitásban reménykedhetnek. Ezt az igazgató – a romló számok ellenére – május környékére reméli, amit egy olyan nyár követhet, amit már végig tudnak majd játszani, némiképp lefaragva az elmúlt hónapok veszteségeit.

Arról is szó esett, hogy a színházba járást – a pandémia szorításában – vélhetően rendeletekkel fogják szabályozni, amibe Puskás Tamás szerint nekik nem nagyon lesz beleszólásuk. Úgy véli, ha az ország eléri a nyájimmunitást, lényegtelen lesz a védettséget igazoló okmány lobogtatása.

„Ha a számok azt mutatják, hogy senki nem kerül kórházba, senki nem kerül lélegezetőgépre, nincsenek Covid miatti halottaink, akkor szabadon nyithat ki a színház” – mondta az igazgató.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője